De most miért kellett lekoppintani a filmet? Még a címe is ugyanaz, nem? És miért pont a homoszexuális Almodóvar munkáját veszi elő a Jurányi? Ami… tulajdonképpen micsoda is? Merthogy nem színház, az biztos. Van benne egyáltalán színpad? Na ugye!

A színpadon három férfi szerepel, de csak egy nő; hogy képzeli ezt a rendező? A jelenetekben fontos szerepet kap az alkoholizmus, bizonyos devianciák, de miért nem válik világossá, mi a célotok mindezzel? Ugyebár közismert, hogy az alapul szolgáló film rendezője, Almodóvar a saját neméhez vonzódik. De akkor ti meg hogyhogy egyszerűen dobjátok a témát?

Eszeveszett. 40! avagy Véges élet. Jurányi Inkubátorház. Fotó: Gordon Eszter.

A fentebbieket tartalmi idézetként ragadtam ki az előadás két különböző pontjáról, egy-egy elvileg párbeszédnek induló médiaszituációból. Záporoznak a kérdés formába burkolt számonkérések, és bár a riporterek szándékai nagyon különbözőek, a sötétség nagyjából ugyanakkora mind a két stúdióban. A dialógus eleve esélytelen: a felkérdezőkről nemigen lehet feltételezni, hogy saját magukon kívül bármi másra is kíváncsiak lennének. Képzelje hozzá az olvasó az M1 műsorvezetőjeként fellépő Stefanovics Angélát, aki egy kirakatbaba megjelenésével és kifejezéstelen tekintetével próbálja sarokba szorítani, és onnan egy pillanatra sem kiengedni a vele szemben ülő alkotót. És idézzünk magunk elé egy túlmozgásos, indulatainak kiszolgáltatott influencert (Bánki Gergely), aki ugyancsak nagymestere a lerohanósdinak. Végül helyezzük bele a képbe a kamera előtt látványosan fuldokló interjúalanyt (Keszég László). Siralmas, röhejes – és milyen ismerős.

A 40! avagy Véges élet alkotógárdájának (író, rendező, színész: Bánki–Keszég–Mészáros–Stefanovics) legújabb munkája a kérdőjeles, holott találó szkeccs kabaré? műfaji besorolást kapta, és címében valóban megidézi az Eszeveszett mesék című spanyol–argentin alkotást (2014), amely Almodóvar nevével forrt össze, aki azonban nem rendezője, hanem producere az alkotásnak. A film csak mint kiindulópont, ihletforrás áll az előadás hátterében; végletekig vitt, fekete humorba hajló hétköznapi stresszhelyzetei, abszurd történései és a benne megjelenő emberi működészavarok termékeny anyagot kínálnak a színpadi játékhoz – ennél közvetlenebb kapcsolatot azonban aligha érdemes keresni a két produkció között. Hacsak nem azt a lehetőséget, hogy az elrajzolt viselkedésformák kontextusaként bizonyos nyomasztó társadalmi és politikai vonatkozásokon is elgondolkodhatunk.

Az Eszeveszett bemutatója május 22-én volt, vagyis a próbák kezdete (nem is beszélve az ötletelés, jelenetírás időszakáról) minden bizonnyal bőven április 12-e előttre nyúlik vissza. Jó eséllyel feltételezhető, hogy a tervezés időszakában az alkotók szarkazmusa nem kímélte az utóbbi bő másfél évtizednek a történelem szemétdombjára, vagy akár egy kabaré színpadára kívánkozó szürreáliáit. Az előadásban viszont alig egy-egy efféle abszurditás kerül elő, pedig jól érzékelhető, hogy ezek még bőven részei az élő emlékezetnek, legyen szó az M1 tévécsatorna leplezetlen irányzatosságáról vagy mondjuk a Mészáros nevű személy szennyes ügyleteiről (nem a Béláéról, a Lőrincéről, bár az előző hívószóként szolgál az utóbbihoz). A humor gyógyító ereje általános, így visszafelé is működik. Persze az is érthető, hogy az alkotók a bemutatóhoz érkezve úgy érezték: a bajuszhúzogatás csak élő oroszlánok esetében érvényes.

Az előadás színpadi jelenetek, videóbejátszások és néhány zenei betét jó tempóban váltogatott sorozatából összeálló – mondjuk így: humánetológiai – esettanulmány-egyveleg, amelyben olykor bizonyos történetszálak is kirajzolódnak, míg más részletek csak esetlegesebben kapcsolódnak egymáshoz. Többször viszontlátjuk például az egérszürkébe-verébbarnába öltözött Stefanovics–Bánki tanárházaspárt, hol tajtrészegen és harmóniában, hol kijózanodva és agresszíven. De megroggyant párterapeutájukhoz képest (Mészáros Béla) még mindketten egész jó állapotban vannak.

Visszatérő szereplő Keszég László majdnem vak taxisa is, akinek nem ellenfél sem a szemorvos, sem a kerékpáros, akit elcsapott, hiszen mit tehet ő arról, hogy valaki egy olyan átlátszó trükkel akarja kicsinálni, hogy egyszerűen eléküld egy biciklist. Hommage á Schwajda György – és vele együtt az időkön átívelő kelet-európai groteszk. A klímatudatosságot a végletekig túltoló fiatal (Bánki) és felajzott partnernője (Stefanovics) jelenetét a Trofimov–Ánya páros modern változataként is értelmezhetjük, de a korosztályukhoz fel nem nőtt középkorú szülők kapcsán (Stefanovics–Keszég) például Mrożek is befigyel.

Azt talán említeni sem kell, hogy Örkény szelleme is mindvégig velünk van. Igaz, itt a végén nem a pogácsát viszik, hanem a buta, de erőszakos ügyintéző (Stefanovics Angéla) a nézőket pásztázva a következő sorszámot szólítja a bürokrácia kínzókamrájába. A dolgok lehetséges kimenetelébe inkább most se gondoljunk bele.

Eszeveszett. 40! avagy Véges élet. Jurányi Inkubátorház. Fotó: Gordon Eszter.

Mi? 40! avagy Véges élet: Eszeveszett
Hol? Jurányi Inkubátorház – Füge Produkció – DNS-Dumaszínház produkció
Kik? Szereplők: Stefanovics Angéla, Bánki Gergely, Keszég László, Mészáros Béla. Írta, rendezte: Stefanovics Angéla, Bánki Gergely, Keszég László, Mészáros Béla. Zene: Csizmás András. Videó: Hajmási Péter, Vajda Gergely Balázs. Fénytechnika: Major Mátyás. Hangtechnika: Nemesházi Attila. Produkciós asszisztens: Szirtes Lili Lujza. Produkciós vezető: Téglás-Varga Cecília Olimpia. Külön köszönet: Fehér Margit, Fekete Anna, Isépy Andor, Juristovszky Sosa.