Napról napra

Egy fesztivál akkor tud igazán izgalmas lenni, ha nem válogatás nélkül sorakoztatja fel a produkciókat, hanem van tematikája, de legalábbis fókusza. Még akkor is, ha a NEXTFESZT a jelenlegi helyzetben mentőövet jelent a produkciók számára, ezért bizonyára az alkotók és a nézők is azt szeretnék, ha „mindenki” lehetőséghez jutna.

Kezdjük ezt a drámaközlést a szerzőkkel, mert oly hosszú a sor, hogy nem fért volna el címblokkban: Kiskos Bíborka, Gajda Anna, Nyári László, Papp Mátyás, Romvári Boldizsár, Terecskei Aliz, Tóth Kata, Tóth Klarissza. És ez mindjárt rá is mutat a kortárs színpadi szövegek egyik tendenciájára, a közös szövegalkotás kihívására és mibenlétére.

A cím az események pontos dátumát jelöli – és mivel a helyszín Magyarország, gyorsan ki is számíthatjuk, hogy a hetedik Orbán-kormány második évében járunk. (Már ha akarjuk ezt még számolni.) De nemcsak a politikai környezet lehet ismerős, hanem az a szűkebb közeg is, amelyben a cselekmény játszódik; a főszereplők ugyanis színházi rendezők, akik a túlélésért […]

Egy fabábu, aki igazi kisfiú szeretne lenni, és egy felnőtt nő, aki ráébred: ahhoz, hogy önmaga lehessen, férfivá kell válnia. Rosana Cade és Ivor MacAskill Pinokkió történetének motívumait és MacAskill nemváltoztatását egymásra vetítve mesélnek vágyakról, változásokról, egy sokat tűrt kapcsolatról és annak különleges erejéről.

Úgy érzem magam, mintha egy másik világba csöppentem volna – pusztán attól, hogy emberek beszélgetnek és gondolkodnak együtt, biztonságos keretek között, hogy emberek bevallják, milyen bénák tudnak lenni, és hogy hibákat követtek el. A buborékomban persze eddig is voltak ilyen alkalmak, de a világ és az (itthoni) közélet finoman szólva sem ebbe az irányba tart.

Jó lenne összefoglalni egy mondatban, ahogy Tompa Andrea regényét Gáspár Ildikó színházzá fordítja, de ilyen tömörítésekhez ilyen kvalitású alkotók kellenek. Itt megvannak.

Egy színész, aki rendez, szinkronizál, forgat, ír, zenél és szereti teljes lényével megélni a pillanatot, vagy csak úgy lenni. Éppen ezért kedveli annyira a szökőkutakat, amelyek csupán vannak és szépek, s jó csak úgy szimplán elüldögélni a közelükben.

Bár a PLACCC téli kiadása a hideggel kapcsolatos ellenérzéseink meghaladására is lehetőséget nyújtott, én végül éppen a hidegfóbiámmal való szembenézést segítő előadásról maradtam le, helyette a közösségi masszázs és korcsolyázós performansz kalandjára vállalkoztam.

Egy nő ül a kis körasztalnál, a tér közepén elhelyezett pódiumon. Keresztrejtvényt fejt és közben hallgatja a misét a rádióban. Figyel a prédikációra, mondja a liturgia szövegét, énekli a zsoltárokat, míg egyszer csak el nem megy az áram. Kialszik az asztal felett lógó kislámpa, elnémul a rádió. A nő – később kiderül, az Anya, akit […]

A Színház folyóirat egyetlen forint állami támogatást sem kapott a 2025-ös megjelenésre. Nem gondoljuk, hogy ez rendjén van, de változtatni rajta nem tudunk. Te viszont, kedves olvasó, dönthetsz úgy, hogy bármily kicsi összeggel is, de segíted a független színházi szaksajtó fennmaradását. Az ezzel kapcsolatos információt megtalálod a cikkek végén és a honlap nyitó oldalán. Köszönjük, […]

Sokat tud rólunk Tasnádi István. De a tudását úgy osztja meg velünk, hogy közben nem ítélkezik. Azt viszont eléri, hogy szinte minden bemutatója után támaszt keressünk, nyugtalanul feszengjünk, hosszú heteken át. S együtt kell rájönnünk, hogy – legalábbis egyelőre – nincs mibe kapaszkodnunk.

Általánosan elismert igazság, hogy mindenkinek megvan a maga meghatározó Büszkeség és balítélet élménye. Sokaknak a „Colin Firth a tóban” BBC-sorozat égett be, míg másoknak a Keira Knightley által fémjelzett játékfilm. Magyarországon kisebbségben vannak azok, köztük én is, akik a bollywoodi Bride and Prejudice verziót látták először, melyben az egész regényben meghúzódó osztályfeszültséget a legegyértelműbben mutatták […]