Napról napra

kritika
interjú
kerekasztal
háttér
hangosító
távbeszélő
világosító
dráma
extra

Megyeri Léna-Török Ákos: A készség fokozatai

Négykezes kritika a Nextfeszt négy táncelőadásáról – Trafó

négykezes kritika

Egy fesztivál akkor tud igazán izgalmas lenni, ha nem válogatás nélkül sorakoztatja fel a produkciókat, hanem van tematikája, de legalábbis fókusza. Még akkor is, ha a NEXTFESZT a jelenlegi helyzetben mentőövet jelent a produkciók számára, ezért bizonyára az alkotók és a nézők is azt szeretnék, ha „mindenki” lehetőséghez jutna.

Új e-dráma: Hangosan lépek és visszhangzik az Oktogon

Garai Judit előszavával

dráma

Kezdjük ezt a drámaközlést a szerzőkkel, mert oly hosszú a sor, hogy nem fért volna el címblokkban: Kiskos Bíborka, Gajda Anna, Nyári László, Papp Mátyás, Romvári Boldizsár, Terecskei Aliz, Tóth Kata, Tóth Klarissza. És ez mindjárt rá is mutat a kortárs színpadi szövegek egyik tendenciájára, a közös szövegalkotás kihívására és mibenlétére.

Urbán Balázs: A bölény és tanítványai

Biró Zsombor Aurél: 2031 – Kamra

kritika

A cím az események pontos dátumát jelöli – és mivel a helyszín Magyarország, gyorsan ki is számíthatjuk, hogy a hetedik Orbán-kormány második évében járunk. (Már ha akarjuk ezt még számolni.) De nemcsak a politikai környezet lehet ismerős, hanem az a szűkebb közeg is, amelyben a cselekmény játszódik; a főszereplők ugyanis színházi rendezők, akik a túlélésért […]

Fodor Orsolya – Varsányi Péter: A változás dicsérete

Négykezes kritika: Pinokkió átváltozása – Trafó

négykezes kritika

Egy fabábu, aki igazi kisfiú szeretne lenni, és egy felnőtt nő, aki ráébred: ahhoz, hogy önmaga lehessen, férfivá kell válnia. Rosana Cade és Ivor MacAskill Pinokkió történetének motívumait és MacAskill nemváltoztatását egymásra vetítve mesélnek vágyakról, változásokról, egy sokat tűrt kapcsolatról és annak különleges erejéről.

Rádai Andrea: Értünk és velünk

2in1 kritika: Igen, igen, igen! – Kolibri Színház; Atanáz, a lámpaláz – Ciróka Bábszínház, Kecskemét

kritika

Úgy érzem magam, mintha egy másik világba csöppentem volna – pusztán attól, hogy emberek beszélgetnek és gondolkodnak együtt, biztonságos keretek között, hogy emberek bevallják, milyen bénák tudnak lenni, és hogy hibákat követtek el. A buborékomban persze eddig is voltak ilyen alkalmak, de a világ és az (itthoni) közélet finoman szólva sem ebbe az irányba tart.

Gergics Enikő: Kitalálni és eljátszani önmagunkat

Tompa Andrea: Sokszor nem halunk meg – Örkény Stúdió

kritika

Jó lenne összefoglalni egy mondatban, ahogy Tompa Andrea regényét Gáspár Ildikó színházzá fordítja, de ilyen tömörítésekhez ilyen kvalitású alkotók kellenek. Itt megvannak.

Mintha összecsúszna tér és idő

Orosz Ákossal Zeck Julianna beszélget

interjú

Egy színész, aki rendez, szinkronizál, forgat, ír, zenél és szereti teljes lényével megélni a pillanatot, vagy csak úgy lenni. Éppen ezért kedveli annyira a szökőkutakat, amelyek csupán vannak és szépek, s jó csak úgy szimplán elüldögélni a közelükben.

Schuller Gabriella: Karban tartók

2in1 kritika: Mórocz Eszter-Szemessy Kinga: Hol fáj?; Somló Dávid: Glissando – PLACCC Téli kiadás 2025

kritika

Bár a PLACCC téli kiadása a hideggel kapcsolatos ellenérzéseink meghaladására is lehetőséget nyújtott, én végül éppen a hidegfóbiámmal való szembenézést segítő előadásról maradtam le, helyette a közösségi masszázs és korcsolyázós performansz kalandjára vállalkoztam.

Németh Fruzsina Lilla: Beszélni könnyű, beszélgetni nehéz

Márfi Márk: Lassan – Lóvasút Kulturális és Rendezvényközpont

kritika

Egy nő ül a kis körasztalnál, a tér közepén elhelyezett pódiumon. Keresztrejtvényt fejt és közben hallgatja a misét a rádióban. Figyel a prédikációra, mondja a liturgia szövegét, énekli a zsoltárokat, míg egyszer csak el nem megy az áram. Kialszik az asztal felett lógó kislámpa, elnémul a rádió. A nő – később kiderül, az Anya, akit […]

Üzen a Szerk. #11

Meg nem írt cikkek/kritikák

kritika

A Színház folyóirat egyetlen forint állami támogatást sem kapott a 2025-ös megjelenésre. Nem gondoljuk, hogy ez rendjén van, de változtatni rajta nem tudunk. Te viszont, kedves olvasó, dönthetsz úgy, hogy bármily kicsi összeggel is, de segíted a független színházi szaksajtó fennmaradását. Az ezzel kapcsolatos információt megtalálod a cikkek végén és a honlap nyitó oldalán. Köszönjük, […]

Gabnai Katalin: Tasnádi tükre

Tasnádi István: Apa szeme fénye – Gold Digger, Vígszínház Házi Színpad

kritika

Sokat tud rólunk Tasnádi István. De a tudását úgy osztja meg velünk, hogy közben nem ítélkezik. Azt viszont eléri, hogy szinte minden bemutatója után támaszt keressünk, nyugtalanul feszengjünk, hosszú heteken át. S együtt kell rájönnünk, hogy – legalábbis egyelőre – nincs mibe kapaszkodnunk.

Nagy Klára: Általánosan elismert igazságok

Jane Austen: Büszkeség és balítélet – Vígszínház

kritika

Általánosan elismert igazság, hogy mindenkinek megvan a maga meghatározó Büszkeség és balítélet élménye. Sokaknak a „Colin Firth a tóban” BBC-sorozat égett be, míg másoknak a Keira Knightley által fémjelzett játékfilm. Magyarországon kisebbségben vannak azok, köztük én is, akik a bollywoodi Bride and Prejudice verziót látták először, melyben az egész regényben meghúzódó osztályfeszültséget a legegyértelműbben mutatták […]

  • 1
  • 2
  • 3
  • …
  • 209
Button with Link

Állj be a Színház mögé, támogasd a független szaksajtót!

támogatás

Címkefelhő

Alföldi Róbert Bertolt Brecht beszélgetés Bocsárdi László Budapest Bábszínház bábszínház Csehov Debreceni Csokonai Színház dráma fesztivál hangosító Horváth Csaba interjú Jurányi Ház k2 Katona József Színház Kolozsvári Állami Magyar Színház kritika könyv Magyar Állami Operaház Miskolci Nemzeti Színház Mohácsi János MU Színház Máté Gábor Nemzeti Színház online színház opera Orlai Produkció Pintér Béla POSZT Radnóti Miklós Színház Schilling Árpád Shakespeare Stúdió K Szkéné Színház SZÍNHÁZ folyóirat Thália Színház Trafó tánc Vidnyánszky Attila Vígszínház Zsótér Sándor Átrium Örkény István Színház Örkény Színház

Copyright © 2025

| Impresszum

| Adatvédelmi és adatkezelési nyilatkozat

Kedves Látogató! Ez az oldal sütiket használ. Bővebb információkat az Adatvédelmi és adatkezelési tájékoztató oldalon talál.ElfogadomAdatvédelmi és adatkezelési tájékoztató