Napról napra

Szépen kimunkált este ez, azzal együtt, hogy amit az életünkből föltár, az bizony kibírhatatlan és elviselhetetlen. Emberi kapcsolatok tragikomikus trianguluma cseng-bong odafönt, egymást valaha szerető – vagy egymásban legalább időlegesen megkapaszkodni tudó – emberek nyöszörgései és szózuhatagai nevettetnek és ejtenek kétségbe bennünket. Mert a kezdeti nevetés viszonylag hamar alábbhagy.

2025. október 23-án mutatta be az Örkény Színház Kemény Lili Az orosz barát című drámáját Dohy Balázs rendezésében. Az előadás illik ahhoz az új irányhoz, amelyet a tavaszi igazgatóváltás jelölt ki: „Éljen a kérdőjel, vesszen a pont”. Érdemes megvizsgálni, hogyan igaz ez a mottó a 2025/26-os évad első nagyszínpadi bemutatójára: hogyan értelmezi át és újra […]

Jól áll ennek az előadásnak a kisméretű játszótér, amely a Chicagónak szentelt estéken átváltozik a közönségesebb élményekre éhes látogatókat befogadó lokállá. A minden szempontból túlfűtött mulatóban fellépő művészek közöttünk vannak, mi pedig közöttük. A budapesti Katona József Színház Kamrájának egyszerű betűcserével és megfordított ülésrenddel átalakított terében: a Karma Klubban.

Hat előadás és egy work-in-progress látott, később el nem készült produkció után távol állok a tiago rodrigues-ológusságtól, ám talán elég ennyi tapasztalat ahhoz, hogy elmondhassam: az 1977-es születésű portugál színész, rendező, drámaíró, színházigazgató, Avignonban második ciklusát töltő művészeti vezető munkáival ambivalens a viszonyom.

Az 1985-ös magyarországi szépségkirálynő-választás a késő Kádár-korszak különös terméke volt: egyszerre jelentette a „nyitás” illúzióját, a kapitalizmus előszelét és a női test közszemlére tételének államszocializmusban addig ritkán látott formáját.

Jövőre lesz huszonöt éve, hogy Pintér Béla megrendezte az ős Parasztoperát, ami azóta is szerepel társulata repertoárján. És ez volt az a Pintér-darab, amelyet 2008-ban Mohácsi János kaposvári egyetemistákkal állított színpadra, megcáfolva azt a vélekedést, hogy a saját színházára és színészeire írt Pintér-szövegeket csak Pintér Béla tudja megrendezni. Azóta Pécstől Szegedig, Miskolctól Szombathelyig, az Operettszínháztól […]

Egy gyár hűvös, nyirkos öltözőjében kuksolunk úgy ötvenen. Szorongatjuk forró teáinkat, mikor hirtelen két idős úr feláll a sörpadról és beszélni kezd. Izgatottan, egymás szavába vágva hadarják, milyen volt egy életet ledolgozni az Armătura-gyárban[1]. „Az egyik legtermékenyebb, legkiválóbb műhely volt egész Kelet-Európában!” Szemük büszkén csillog, ahogy mesélik, miként vettek részt kollégáikkal a rendszerváltásban.

Az előadás láttán azt gondolom, az egyik legjobb dolog, ami Michael Ende meseregényével történhetett, hogy Gáspár Ildikó színpadra adaptálta, Polgár Csaba pedig megrendezte az átiratot. Gáspár összevon, tömörít, kidobja az agyonmagyarázós részeket – de megőrzi, sőt hangsúlyosabbá teszi az alapmű minden értékét.

A Szegedi Nemzeti Színházban több mint egy éve műsoron van egy kamaszkori szerhasználattal foglalkozó színházi nevelési előadás, a Kék Tesla. És én őszintén remélem, hogy még sokáig rajta is marad: az alkotók hozzáállását, szakértelmét, és a létrehozott színházi formát tekintve egyaránt kiemelkedő produkció.

Két előadás, két helyszín, két kortárs dráma hasonló témafelvetéssel: hogyan avatkozik be a történelem a hétköznapi ember életébe? Ezzel a témával bőven lenne dolgunk, hiszen nem jeleskedünk naprakész ismeretekben sem a közelmúlt, sem régmúlt magyar történelmének vonatkozásában. Sajnos a következményeket társadalmi szinten naponta érzékeljük. Így különösen érdekelt, hogy a családi vagy személyes emlékezetben megjelenő történelem […]

„A szegényember hazaviszi a bánatát, és begyújtja a családi sportpoklot…” – olvashatjuk a Miskolci Nemzeti Színház Leenane szépe című előadásának színlapján, azonban Keszég László rendezése ennél jóval érzékenyebben, árnyaltabban dolgozza fel Martin McDonagh saját boldogtalanságuk miatt egymást tudatosan és öntudatlanul kínzó, sakkban tartó karaktereinek történetét. A tabudöngető, tematikailag gazdag darab a kiváló színészi alakításoknak köszönhetően […]

Hiszünk még a Fidelióban – szabadságban, egyenlőségben, testvériségben, a jó diadalában és a gonosz megbűnhődésében? Nikolaus Habjan bécsi rendezése, mellyel a Bécsi Állami Operaház fél évszázad után a mű első új szcenírozását ünnepelheti, kevéssé látványosan és még kevésbé provokatívan, de annál intenzívebben próbál megküzdeni ezekkel a kérdésekkel.