Miután (ha nem is örömmel) felismertük helyzetünket, köz- és egyéb állapotainkat (például a folyton tüntetők vonulásában), nem elégszünk meg már a szimpla közléssel – belőlünk is válhat rinocérosz -, vágynánk megtudni egyebet is.
A felnőtteknek nincs kulcsuk a gyerekekhez, hiszen az uralkodó rendszer letéteményesei, mi több: foglyai.
Ha végignézünk a színházak repertoárján, látjuk, hogy nincsenek vagy alig vannak tizenéveseket megszólító előadások.
Úgy tűnik, hogy sem a Wedekind-drámával takarózó szerzőpáros, sem a budapesti előadás felnőtt alkotói nem ismernek valódi fiatalokat.
„Úgy tűnik, az isten is arra teremtette Nabokovot, hogy színpadi anyaggá váljék a rendezők és színészek számára.”
Az Albee-darab idegesítő narrátor-szerepét, a szimpla dramaturgiai mozgatórugót Lukáts Andor a produkció lelkévé, motorjává, fényévé változtatja.
Gold Bea, a hazai modern tánc halk szavú, elmélyült, kiemelkedően intelligens lírikusa ritkán járt terepre hív magával.
Nagyot tévedek, és igazságtalan vagyok a Természetes Vészek Kollektívával, ha a produkció mégis több sima, unalmas provokációnál, csak én ezt valamiért nem veszem észre.
A tánc tehát zenét képez magának, a zene pedig táncot, így építenek fel-le – közösen – zene- és táncszólamokat.
Puritán, igaz ember volt, mélyen intellektuális, gazdag belső érzelmi élettel, amelybe keveseknek engedett betekintést.
