Napról napra

kritika
interjú
kerekasztal
háttér
hangosító
távbeszélő
világosító
dráma
extra

2009. augusztus

TARTALOMJEGYZÉK

Rácz Judit: Új kommunikációs törekvések az operajátszásban

Rácz Judit az operajátszás történetéről

Az opera mint megvalósult összművészet a zenei hangzás, a látvány, a szó és a dráma minden lehetőségét úgyszólván tetszés szerinti kombinációban használhatja, ezért rendkívül gazdag műfaj.

Molnár Szabolcs: A pincebogár

Molnár Szabolcs Az átváltozásról

Kafka Átváltozás-novellájának operai transzformációja egyértelműen siker, hiszen metamorfózis.

Márok Tamás: Szicíliai széljegyzetek

Márok Tamás A szicíliai vecsernyéről

Az Opera egészen jó szereposztást állított ki, de egyik énekes után sem kiált a feladat.

Kolozsi László: Irodalmi alapanyag

Kolozsi László Alban Berg Lulujáról és Wozzeckjéről

Mindkét mű rendezése képzőművészeti indíttatású volt, de míg a moszkvai Helikon Opera Luluja elsősorban az, a Gerai Állami Színház Wozzeckje mellesleg az is.

Koltai Tamás: Klasszikus keretben

Koltai Tamás a Figaro házassága és az Ariadné Naxosz szigetén miskolci előadásáról

Amikor az idei miskolci fesztivál a Bartók + Bécs tematikát úgy hirdette meg, hogy a „Bécsben” Mozart, Richard Strauss, Arnold Schönberg és Alban Berg egyaránt benne foglaltatik, merész döntést hozott.

Selmeczi Bea: Térérzékeny brigádnapló

Selmeczi Bea a Neptunbrigád előadásairól

Baksa Imre igazi színészközpontú színházat teremtett: olyan darabokat választ, amelyek ugyan nem különösebben jelentősek, de a színészeknek hatalmas teret hagynak.

Gerold László: Női praktikák

Gerold László a Narancsbőr és a Veszedelmes viszonyok előadásáról

A gonoszság és az ebből következő megrontás szándéka és élvezete által motivált praktika mozgatja a levélregényből dramatizált Veszedelmes viszonyok cselekményét és szereplőit is.

Kutszegi Csaba: Pas de deux a ristorantéban

Kutszegi Csaba a Contactról

A Contact nemzetközi sikere a középszerű felszínesség újabb diadalútjáról tudósít.

Török Ákos: Ketten nyolcért

Török Ákos a Carnevalról (2009. augusztus)

Duda Éva koreográfiájában a karneválhoz lényegileg tartozó, véget nem érő élethömpölygés helyett a jelenetekre szabdalás nyilvánvalóan könnyített menet.

Halász Tamás: Mindennapi ragadozásaink

Halász Tamás a Valami történ(e)t és a Szájbanforgó előadásáról

A jubiláló s két évtized óta Szögi Csaba irányította KET a kivételes munkásságot kifejtő Horváth Csaba művészeti vezető távozása után a radikális megújulás irányába nyitott, miközben működésén is változatott.

Kutszegi Csaba: Az innovációra költeni kell

Kutszegi Csaba Szögi Csabával beszélget

Az ars poeticám lényegében ugyanaz, mint ami a Dunaújvárosi Vasas Táncegyüttesnél is volt: újszerű táncszínházi nyelv kialakítása.

  • 1
  • 2
Button with Link

Állj be a Színház mögé, támogasd a független szaksajtót!

támogatás

Címkefelhő

Alföldi Róbert Bertolt Brecht beszélgetés Budapest Bábszínház bábszínház Csehov Debreceni Csokonai Színház dráma fesztivál hangosító Horváth Csaba háttér interjú Jurányi Ház k2 Katona József Színház Kolozsvári Állami Magyar Színház kritika könyv Magyar Állami Operaház Miskolci Nemzeti Színház Mohácsi János MU Színház Máté Gábor Nemzeti Színház online színház opera Orlai Produkció Pintér Béla POSZT Radnóti Miklós Színház Schilling Árpád Shakespeare Stúdió K Szkéné Színház Szombathelyi Weöres Sándor Színház SZÍNHÁZ folyóirat Trafó tánc Vidnyánszky Attila Vígszínház Zsótér Sándor Átrium Örkény István Színház Örkény Színház

Copyright © 2025

| Impresszum

| Adatvédelmi és adatkezelési nyilatkozat

Kedves Látogató! Ez az oldal sütiket használ. Bővebb információkat az Adatvédelmi és adatkezelési tájékoztató oldalon talál.