Napról napra

TARTALOMJEGYZÉK

A Bánk bán – juniorban hatalom és politika maisága absztrakt, asszociatív módon jelenik meg, nem leegyszerűsítő közvetlen megfeleltetésekben.

Kerekes Éva vidám passzivitással ragyog a színen, és a szabad választási lehetőségekre buzdít, de kedves affektálással azért hozzáfűzi: „aki nincs velem, az ellenem van.”

Mit is akarhat, aki kétszer rendezi (vagy rendezteti) meg a Kékszakállút?

Működik viszont az az elgondolás, hogy a szereplők nem a szociális, hanem az eszmei hajléktalanság állapotában vannak.

Valahol a zakatoló cselekvések kanyarjaiban szinte nyomtalanul elillan a Hamvai-szöveg könnyed eleganciája, frivol szellemessége.

A kevéssé biztató kezdetek – Augusztus Oklahomában, A nő vágya – után nagy dobással rukkol ki a Vígszínház: az Othello igen jelentős, a közönséget nagy élménnyel gazdagító előadás.

Gáspár Ildikó a két Macskajátékot, a kisregényt és a drámát felhasználva új szövegkönyvet készített a lényegre törő, kopár megjelenítéshez.

Az árnyalatok hiánya, az egyetlen pontba sűrített mondanivaló koncentrált közlése a hibája tulajdonképpen mindkét sepsiszentgyörgyi produkciónak, és ez az oka annak, ha a közönség elfárad rajtuk.

Meglehet, a vélhető célközönségből való kilógás (felfelé, korilag) is teszi, hogy jómagam semmi markáns, szembeötlő értéket nem fedeztem fel a finn szerző darabjában.

Ha az aktuális jelenet éppen kevésbé ötletes, s a színészi alakítások éppen nem állnak a helyzet magaslatán, rögvest leül az előadás, mivel nincs olyan ív, amelynek követése magával ragadhatná a befogadót.

Jeles egy-egy történetnek, előadásnak, satöbbinek kizárólag azokkal a részleteivel foglalkozik, amelyek érdeklik.