TARTALOMJEGYZÉK
A Vígszínház a közelmúltban inkább utánjátszott, mint teremtett. Inkább ráült a sikereire – amelyek között kétesek is voltak -, mintsem körülnézett volna az országban és a világban.
A Radnóti polgári realizmusa – mely fogalmat e dolgozatban megkísérlem értelmezni -, szemben a kritikai realizmussal, a polgárságot ábrázolja, anélkül, hogy reflexió, elemzés tárgyává tenné, problematizálná.
A csapat úgy látott munkához 2008 őszén, hogy a már-már meseszerű politikai összhang bomlani látszott.
Alföldi Róbert rendezése a Nemzeti Színházban mind tettekben, mind látványban vállaltan szókimondó és kegyetlen, hogy minél pontosabb és átfogóbb képet festhessen a témáról, életünk játszóteréről.
Az a többlet hiányzik az előadásból, ami túlmutatna a korrekt interpretáción.
A röpke, szünet nélküli premier stiláris homogenitása elismerésre méltó, a (film)rendező Török Ferenc, a látványtervező animátor Gauder Áron és a jelmeztervező Benedek Mari által teremtett vizuális közeg eredeti.
Kisebb problémáktól eltekintve a produkció műegészként színvonalas.
Vidnyánszky rengeteg képpel, jellel, gesztussal dolgozik, melyeket hagyományosan a szituációból indít, és egy adott ponton konkrét zenei eszközökkel, triviális és artisztikus zenei effektekkel is megtámogat.
Koltai M. Gábor nagyon jól rendezi be a teret a szereplőkkel, a mozgások mindig precízen kitaláltak, a rendezés egyik fő erénye a színészvezetés.
