…kicsit olyan ez, mintha a Pécsi Országos Színházi Találkozó lenne „felturbózva” külföldi fesztiválválogatókkal, kritikusokkal…
A képlékeny történések megfestésére nagyszabású képek élednek meg, és fejlődnek víziókká.
A megvalósult bemutató ízelítőt ad egy kevésbé cselekménydús, az alapműhöz kevésbé igazodó, valamivel nehezebben befogadható, de érdekfeszítő és egy közönségbarátabb verzióból…
A színháztörténész kérdése tehát logikusan csak az lehet: mit látott a néző Schikaneder színházának színpadán 1791. szeptember 30-án?
Schikaneder szövegéből szinte semmi sem maradt: a patetikus, ködös mondatokat élő dialógusok váltják fel.
A Magyar ünnep bemutatója úgy fontos esemény, mint valamennyi magyar darab, amelynek szándéka van, jó, nemes szándéka, s ez e bemutatótól elvitathatatlan.
Kárpáti István sok ötletből építkező, mégis koherens produkciót hozott létre.
A leghosszabban a fiatalkori Yvonne, burgundi hercegnőnek kellett a fiókban várakoznia, hisz már a harmincas években megjelent, ám évtizedekig nem került színre…
Ha a magyar színházat (amúgy jogos) panasz éri, hogy nem érdekli a valóság, akkor valami hasonló a mai litván színházról is elmondható lenne.
