Napról napra

TARTALOMJEGYZÉK

Az ember tragédiájával, a magyar színháztörténet még ma is tekintélyt parancsoló bálványával gyakorlatilag a kezdetektől keményen küzd a színjátszás.

…távolról sem annyira reménytelen a magyar drámairodalom, mint azt néha hisszük, vagy hinni akarjuk.

A 2011-es Rivalda Fesztivált, mint annyi kulturális rendezvényt mostanában, a félgőzös fapadosság jellemezte.

…a Mátyás mesék rosszízű, kínos hakniprodukció – amiben a legszomorúbb az, hogy Blaskó Balázs ezt az előadást „a következő évad szellemiségét” meghatározónak nevezte…

Márta István Új Színháza egy részint zavarba esett, elbizonytalanodott, részint igénytelenségbe süppedt s főképp egy kulturális igénytelenségben felnövő, illetve már felnőtt új értelmiség szükségleteinek felel meg.

Korosztályában az egyetlen, aki mindvégig az elmúlt három évtized magyar színházi életét meghatározó kaposvári, szolnoki (majd katonás) körön kívül maradt, mégis óriási színházi pályát tudhat maga mögött.

…a néptánc mostanság nem nagyon találja a régi idők dicsőségéhez méltó új útjait (nagy korszaka után bizony válságtünetek mutatkoznak rajta).

A jelent, illetve a közelmúltnak a mával ápolt összefüggéseit mániákusan elemző attitűd megmaradt, miközben feltűnően sok előadás igyekezett kapcsolatot létesíteni a lengyel színház hőskorának idealizált múltjával, Grotowski és Kantor korával.

Ki ő, a most hatvanhatodik évében járva bár, de nékünk, az ő pályáját idestova fél évszázad óta hűségesen kísérőnek az idők múlását feledtetve megmaradt „kölyökzseni”: Patrice Chéreau?

A teoretikus megközelítés hiánya nálunk – eltérően a színházi nemzetektől – szinte szakmai erénynek számít.

Aki nézőként pártállása szerint dúl-fúl vagy hozsannázik, nem nézi elég figyelmesen az előadást.