Napról napra

TARTALOMJEGYZÉK

„Dísznőnek nem megyek el” – szoktam válaszolni, amikor felszólalónak, kurátornak, véleménymondónak hívnak… 

2012-ben volt 175 éves a Nemzeti Színház. Amelynek ez idő alatt csak férfi igazgatója volt. 

…alapértelmezésben a nőkre nőként, míg a férfiakra emberként tekintünk. 

Magyarországon, mivel a vasfüggöny szellemi értelemben is létezett, a feminista irodalomkritika eltérő irányzatai egyszerre jelennek meg a rendszerváltás után. 

Nálunk az emberek nincsenek hozzászokva a női vezetőkhöz. 

A verbatim színház ugyanis egy formalistább színház. Ha azt várja a közönségünk és a kritika, hogy ezentúl még több szituáció lesz, és még több jelenet, akkor csalódni fog, mert ez a műfajnak nem sajátja. 

Mária 1926 után Móricz-darabokban játszott elsősorban, férje felolvasóestjeinek állandó fellépője volt, egy néhány mondatos szerepben még a Légy jó mindhaláligból készült 1936-os filmben is felbukkant.

Magának a mozdulatművészetnek lényegét abban látja, hogy az orkesztika révén a táncos „lemozogja a gondolatot”…  

Az erő hatalmi logikájának megfelelően a nők többnyire áldozat-szerepbe kényszerülnek, ami olykor kifejezetten szimbolikussá teszi alakjukat… 

Jeles András előadása a legfontosabb intellektuális állítás Magyarországon a soáról a Műcsarnok Elhallgatott holokauszt (2004) című kiállítása óta. 

Ott szembesültem azzal, hogy bár én sértetten nem olvasok kritikát, de az mégis egy sajátos isten háta mögöttiség, hogy nem is írnak egy előadásról.