Napról napra

kritika
interjú
kerekasztal
háttér
hangosító
távbeszélő
világosító
dráma
extra

2014. szeptember

TARTALOMJEGYZÉK

Nagy András: Macspeare

A X. Gyulai Shakespeare Fesztiválról

Az elmúlt évben Hamletek adták egymásnak a kilincset Gyulán, két esztendővel ezelőtt pedig Prosperók és Calibanok – most pedig jöttek a skótok.

Hermann Zoltán: Overdrive

Luk Perceval Macbethjéről

Perceval az előadás minden elemét igyekszik a nézői és a színészi elviselhetőség, teljesítőképesség határáig vinni, a nézői és színészi önvédelmi „fiziológiai” reflexek azonban nem engedik túllépni ezeket a határokat.

Koltai Tamás: Várdai színes

A Magyar Színházak Kisvárdai Találkozójáról

Tizenhat éve jártam utoljára Kisvárdán, az új találkozás örömmel töltött el, és amikor azt mondom, hogy „mintha tegnap lett volna”, meg hogy „megállt az idő”, az nem kritikai észrevétel, hanem a folytonosság konstatálása.

Kutszgei Csaba: Műkedvelők forradalma

Kutszegi Csaba vitacikke technikáról, improvizációról, látszatvalóságról

Nemcsak a színpadi táncművészetre jellemző a tendencia, hogy a művészi produktum létrehozói és befogadói között kezd eltűnni a különbség, pontosabban fogalmazva: határozott igény jelentkezik a különbség eltüntetésére.

Monteverdi-variációk

Darida Veronika interjúgyűjteménye Jeles Andrásról és társulatáról

Azzal a kezdetben még homályos elképzeléssel vágtunk bele a filmkészítésbe, hogy a Birkózókör története napjaink független társulatai számára is fontos tanulságokkal szolgálhat.

A valóságot bekeretezni

Sharon Smithszel Néder Panni beszélget

Mindig új emberekkel találkoztunk, mindenki együtt játszott, és szerette a másikat, tényleg. A Gob Squad is ezáltal alakult erős bázissá.

Thomas Irmer: Harmadik felújítás

Einstein a tengerparton c. előadásáról

Az Einstein a tengerparton első számú Wilson-klasszikussá lépett elő, amely nagyszabású nemzetközi turnék felújításain élt tovább, először 1984-ben, majd 1992-ben.

Turbuly Lilla: Balett és diktatúra

Bodor Johanna Nem baj, majd megértem című könyvéről

Amiben még a szerző élete eltért egy átlag tinédzser életétől: tizennyolc éves korában egyedül maradt Bukarestben, mivel a szüleinek lehetősége nyílt az áttelepülésre…

Button with Link

Állj be a Színház mögé, támogasd a független szaksajtót!

támogatás

Címkefelhő

Alföldi Róbert Bertolt Brecht beszélgetés Budapest Bábszínház bábszínház Csehov Debreceni Csokonai Színház dráma fesztivál hangosító Horváth Csaba háttér interjú Jurányi Ház k2 Katona József Színház Kolozsvári Állami Magyar Színház kritika könyv Magyar Állami Operaház Miskolci Nemzeti Színház Mohácsi János MU Színház Máté Gábor Nemzeti Színház online színház opera Orlai Produkció Pintér Béla POSZT Radnóti Miklós Színház Schilling Árpád Shakespeare Stúdió K Szkéné Színház Szombathelyi Weöres Sándor Színház SZÍNHÁZ folyóirat Trafó tánc Vidnyánszky Attila Vígszínház Zsótér Sándor Átrium Örkény István Színház Örkény Színház

Copyright © 2025

| Impresszum

| Adatvédelmi és adatkezelési nyilatkozat

Kedves Látogató! Ez az oldal sütiket használ. Bővebb információkat az Adatvédelmi és adatkezelési tájékoztató oldalon talál.