A fecsegő mélység esetének tartom ifj. Vidnyánszky Attila legújabb rendezését, ahogy egyébként ugyanezt gondoltam korábban a Liliomfiról is.
Karsai György: …és az élet megy tovább
Molière: A nők iskolája – Katona József Színház – A cikk végén kommentlánc Schuller Gabriellával
…fontos kérdés, hogy mit tud számunkra itt és most ez az előadás elmondani. Míg az említett Vitez-előadás a nemek hierarchikus viszonyának kritikáját adja, és Natascha Kampusch felemlegetésével a pesti előadás színlapja is ebbe az irányba mutat, Ascher rendezése a komikum kidomborításával elveti egy ilyen olvasat lehetőségét.
Fuchs Lívia: Koncert/Színház
A Forte Társulat Bartók-estje – Többhangú kritika Rényi András kommentárjával
Horváth mozgásvilága azonban távol áll nem csupán a néptánctól, hanem minden ismert mozgásnyelvtől. Olyan, valójában egyszerű, de bármikor robbanásra kész mozgásmotívumokból szövődik, amelyek egyik pillanatban a köznapi mozdulatokra, gesztusokra emlékeztetnek, másik pillanatban kimondottan akrobatikus tudást, virtuóz felkészültséget várnak el az előadóktól.
Antal Klaudia: Amikor egy ember tüsszent
Szálinger Balázs: A csillagszemű juhász – Budapest Bábszínház
…hiszen miért tartana be egy felelősen gondolkodó állampolgár egy olyan törvényt, mely a félelemből merít erőt, és mit sem segít az ország előrehaladásában.
A rendező, Galgóczy Judit sem sokat tesz azért, hogy a szereplők viselkedése érthető, értelmezhető legyen. Inkább törődik a külsőségekkel, a színpadi történések korrekt levezetésével, mint az interakciók pontos, a drámai hangsúlyokat megmutató levezénylésével.
A Zongota ugyanis műfajilag a mozgásszínház, jellegét tekintve pedig a némafilm eszközeivel operál.
Eszerint Hamlet – ha jól értem – kísérletet végez, mégpedig in vivo, hogy megértse önmagát, a környezetét, egyáltalán a világot. Tetszetős szándék, nagy cél. Kár, hogy az előadáson nemigen hagy nyomot.
Köllő Kata: „Mit nevezel életnek?”
Olbrin Joachim csodálatos utazása – Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulat
Mezei Kinga ugyanis mindig különleges szövegeket keres rendezései alapjául, és minél nehezebb ez az alap, számára annál nagyobb a kihívás.
Közös mesében, közös történetben vagyunk tehát, ahol bármelyikünk lehetne a mesélő. Most éppen egy Pentheszileia nevű lány az, aki többgenerációnyi élettapasztalatot próbál egyetlen mesébe összegyúrni.
Egyszemélyes intézménnyé vált, aki egyidejűleg volt színikritikus, irodalom- és színháztörténész, esszéista, szerkesztő, egyetemi tanár.
