TARTALOMJEGYZÉK
Harminchetedik alkalommal adtuk át az elmúlt évad legkiemelkedőbbnek ítélt teljesítményeiért a színikritikusok díját. Egy ilyen nagy múltú díj nem egyszerű eset. Sem folytatni nem könnyű, sem megváltoztatni, sem megszüntetni. A világ egyre változik, vele változik a színház és a színész, férfi, nő, de még a kritikus meg a kritika is.
Az említett kilépések és a szavazásban korábban aktív tagok halála apasztotta a kört, a publikációs lehetőségek sem javultak, ami aztán a minimum teljesítését tovább nehezítette, de azt is látni kell, hogy azok száma is nőtt, akik nem emiatt maradnak távol.
…a poézis egyik esetben sem unalmas és üres látványköltészetet jelent; az a színházi nyelv, amelyet Vidnyánszky kitartóan és következetesen alkalmaz, valóban színpadi élménnyé transzponálja a lírát és epikát.
…a színház számára fontos, hogy folyamatosan reagáljon a jelenre, a kortárs világra, és ne csak szórakoztatóipari intézmény legyen, hanem komoly, társadalomkritikus, intellektuális műhely is. Nehezebben tudnék azonban megragadni egy iránymutató, erős koncepciót.
A Centrál egy igényes bulvárszínház, így nem feltétlen indokolt az önkormányzati tulajdon. Igaz, ha ezt az érvelést elfogadjuk, eladósorba kellene kerülni a többi szórakoztató színháznak is.
De nemcsak azon – egyébként nyitott, érdeklődő – színházlátogatók szemhatárán esnek kívül a gyerekeknek játszó színházak, műhelyek, akik közelében éppen nem élnek alkalmas korú gyerekek. A hivatásos nézők, a színházi kritikusok többsége számára is periféria ez a terület, még akkor is, ha egyre rendszeresebben jelennek meg írások a különböző portálokon, folyóiratokban gyerekszínházi előadásokról.
A táncosok magas szintű felkészültsége persze nem mellékes szempont a test médiumát felmagasztaló művészetben, de egyeduralma legfeljebb a balettversenyek vagy a cirkusz lélegzetelállító hatásaival vetekedő sztárgálák világában érvényes.
Összességében mégis az látszik, hogy sem a határon túli magyar színház nincs jelen a magyarországi színházi életben, sem a magyarországi a környező országokéban.
Egy független fesztiválon nem feltétlenül jó – például letisztult –, inkább vitatható, új szemléletet mutató, gondolkodásomból kizökkentő előadásokat szeretnék látni; persze ez is a „jó” egy lehetséges definíciója. Részemről ezt a szemléletet minden élő és nem muzeális színházi fesztiválra kiterjeszteném, itt viszont ez nem is kérdés, beleférnek nagy tévedések, csak egyvalami tilos: unatkozni.
