A rendező, Zakariás Zalán elsősorban gyors színváltásokkal, pörgős epizódokkal operált, s körkörösen bontva ki a drámát – egyre mélyebbre és mélyebbre hatolva az emberi nyomorúság bugyraiban – ütős előadást hozott létre.
Elborította a világot a bűn, Isten hőbörög, mert megáradt a gonoszság, szennyes habjai szent lábát mossák.
A színházi rekonstrukciós kísérlet fő vonalát azonban a diplomavédés jelensége, illetve ennek intézményi változásai adják.
Vannak vidéki és határon túli előadások, sorozatok, fesztiválok, a stúdiókba befogad a színház alternatív előadásokat, tantermekbe szánt produkciók bemutatóit. Arculatát azonban alapvetően a nagyszínpadi szórakoztatóipar szabja meg. Nyilván ez tartja el a többi, nemesebb, de korántsem annyira kifizetődő funkciót.
Meg Stuart, a posztmodern tánctörténet ikonikus alakja New Orleansban született, de több évtizede Brüsszelben dolgozik társulatával, a Damaged Goodsszal; újabban a berlini Akademie der Künste vendégtanára. Csupán pár napot töltött Budapesten, mialatt a Trafóban bemutatta VIOLET című darabját, a Műhely Alapítvány szervezésében pedig workshopot tartott, amelyre még Csehországból és Dániából is érkeztek résztvevők.
Meg Stuart eléri, hogy az előadók mozgását ne pusztán mint tiszta táncot lássuk, hanem mint a tánc olvashatatlanságának manifesztumát.
Amíg meg nem áll a szívünk – a világhírű koreográfus müncheni produkciója már a cím által magasra teszi a lécet. Fizikai határfeszegetésre, féktelen energiabedobásra és teljes elszállásra számítok.
…annak a veszélye is fennáll, hogy annyira másmilyennek látjuk a másik embert, a külföldit, hogy inkább feladjuk, és meg sem próbáljuk megérteni őt. Tehát elképzelhetőnek tartom, hogy a kulturális, politikai és gazdasági globalizáció melléktermékeként az érzékenységünk és az empátiánk is globalizálódott.
Nem elsősorban és főleg nem kizárólag az előadások színvonala jelenti a különbséget; azt gondolom, hogy egy fesztivál szellemi műhely is, ilyen értelemben értékét az mutatja meg, milyen minőségű diskurzus alakul ki alatta és körülötte.
„Miért jár mindig feketében?” – kérdezhettük volna tőle Csehovval, de a válasz semmiképpen sem lehetett az, hogy „Gyászolom az életem”, hiszen ez az élet sikeres volt, gazdag és végtelenül adakozó.
