A Színház folyóirat fél évszázados történetét végigkísérte drámák megjelentetése. Ha hiányoznak évek, hónapok, azt a körülmények magyarázzák: 1990 előtt elsősorban a politikai viszonyok, utána pedig az anyagi nehézségek. Úgy tűnik, hogy az 1968–1971 közötti kezdeti évek után 1979-től válik egyértelmű céllá az új darabok népszerűsítése. Egészen 2011-ig a lapból kivehető drámamellékletek segítették a színházi műhelyeket…
Rendezőknek, drámaíróknak, dramaturgoknak tettük fel a kérdést, hogy látják, jelen van-e a kortárs dráma a magyar színpadon, és ha igen, akkor miben változott, melyek a jellemzői. Az alábbiakban négy színházi alkotó válaszát közöljük.
A színházak repertoárja látszólag bővelkedik kortárs magyar színpadi szövegekben, ám igazán jelentős drámai műveket vagy a mai magyar valóságra élesen reflektáló előadásokat nehezen találni köztük. A rendezők többsége szívesebben mesél klasszikus történeteket, minthogy direkt reflexiókat fogalmazzon meg a közéletre. Ha mégis, inkább hoznak létre saját színpadi szövegeket, a drámaírók tollából megszületett színdarabok többsége pedig fiókban…
Nagy vitába keveredtem egy kritikus kollégával az Egyszer élünk kapcsán – amely egyébként mindkettőnknek meghatározó színházi élmény volt, vagyis a vita nem a szöveg vagy az előadás minőségét illette, hanem azt –, hogy vajon néhány év múlva ki a csuda fogja érteni a nagyon kortársi, értsd: aznapi vagy tegnapi utalásokat.
A Spiró György regényén alapuló előadás ötletével Michał Merczyński, a Malta Festival Poznań igazgatója kereste meg a sosnowieci Teatr Zagłębiát. A Katowice környéki egykori bányavárosban működő intézmény az elmúlt években vált Lengyelország egyik leginnovatívabb színházává Aneta Groszyńska művészeti vezetése alatt, aki a Messiások című előadást is rendezte.
Egressy Zoltán darabjának kocsmai dialógusaiból a lepusztult kelet-európai vidék látlelete kerekedik ki. Az író nem a háttérben meghúzódó helyzeteket, konfliktusokat bontja ki, nem sorsokon vezeti végig a nézőt, hanem a korhangulatot megragadva egyfajta alulnézeti perspektívát kínál. A mű és színpadi megvalósítása – Lukáts Andor rendezői vezetésével – igazi win-win helyzetbe hozták egymást.
A magyar felsőoktatás két táncművészeti intézményét egymástól nagyon eltérő helyzetben láthatjuk ma, ha kimerevítjük a pillanatot. A 2017-ben egyetemi rangra emelt, idén szeptembertől új rektor vezetése alatt álló Magyar Táncművészeti Egyetem (MTE) működése stabil, jövője kiszámítható: kora ősszel búcsúztak el Kazinczy utcai épületegyüttesüktől, hogy az 1,2 milliárdos beruházásból megvalósult új, háromszintes komplexumba való beköltözéssel az…
Angelus Iván, a Budapest Kortárstánc Főiskola vezetője az elmúlt 35 év tanúsága szerint mindig előre menekült, amire szükség is volt, hiszen Magyarországon a kultúr- és oktatáspolitika (már ha volt ilyen egyáltalán) sosem hordozta igazán a tenyerén a magánkezdeményezéseket. A jelenlegi kormányzat – a maga bölcsődétől a felsőfokú oktatásig kiterjesztett központosító, „államosító” akaratával – pedig egyenesen…
A Trafó 20, a Pintér Béla és Társulata 20, a TÁP Színház 25 éves. Az évfordulók alkalmából múltról és túlélési lehetőségekről kérdezte BARDA BEÁTÁt, a Trafó ügyvezető igazgatóját, SZABÓ GYÖRGYöt, a Trafó menedzser igazgatóját, PINTÉR BÉLÁt, a Pintér Béla és Társulata alapítóját és vezetőjét, valamint VAJDAI VILMOSt, a TÁP alapítóját és vezetőjét PROICS LILLA.
A mai kulturális-politikai kontextusban nem ritka, hogy egy előadás nem csupán alapvető esztétikai, filozófiai és koncepcionális kérdéseket vet fel, de egyszersmind fontos társadalmi üggyé is válik – ilyen például Székely Csaba díjnyertes darabjának, a Vitéz Mihálynak első román nyelvű bemutatója is. Többhangú kritika Kricsfalusi Beatrix és Alina Nelega kommentárjával
