Miközben Ronen rendezőként a külső megfigyelő szerepében volt jelen, aki a forgatókönyvet formálta és szerkesztette, a dialógusok nagy részének megírásában mégis a színészekre hagyatkozott: „Mindenkit megkértünk, hogy az utazás alatt vezessen valamifajta naplót […], és az egész darab ennek a tapasztalatnak a közös naplójává vált.” Így a színészek biztosították az alapanyagot a darabhoz saját személyes […]
A bolgár koreográfusról tizenegynéhány évvel ezelőtt hallottunk először Lili Handel című szólóperformansza kapcsán. Azóta komoly karriert futott be páratlan színpadi jelenlétének, a test átalakulását kutató módszereinek és erős koncepcióinak köszönhetően. Az elmúlt három alkalommal az ő előadásaival zárt a Temesvári Eurorégiós Színházi Találkozó (TESZT), de a közelmúltban megtartott bolgár táncplatformon is szerepelt. Tavaly először egész […]
A Platform küldetése – a szervezők megfogalmazása szerint –, hogy valóban betekintést, azaz reprezentatív képet adjon arról, hogy egészében véve hol tart a bolgár kortárstánc-szcéna, és milyen tendenciák jellemzik. Nem tudom, hogy egy másfajta válogatói szempontoknak megfelelő program milyen lett volna, mindenesetre a kínálat meglehetősen vegyes volt a teljesen érdektelen produkcióktól kezdve az érdekes kezdeményezéseken […]
Milyennek látják a nemzeti táncplatformokat, és azokból milyen főbb irányvonalak, trendek, témaválasztások rajzolódnak ki a kortárs tánc egészére nézve? Vannak-e karakterjegyek, jellegzetességek, amelyek jól láthatóan megkülönböztetik egymástól a különböző nemzeti táncplatformokat? Ezeket a kérdéseket tettük fel nagy tapasztalatú, ismert kurátoroknak, fesztiválszervezőknek, intézményvezetőknek. A tucatnyi megkérdezett közül négyen válaszoltak.
Hárman együtt a legtöbb európai és azon túli táncplatformot bejárták, tapasztalataikat a dunaParton szervezőként/kurátorként is felhasználták. RÁCZ ANIKÓ, a SÍN Kulturális Központ nemzetközi kapcsolatokért felelős munkatársa, SZABÓ GYÖRGY, a Trafó művészeti vezetője és BÁLINT ORSOLYA újságíró, tánckritikus beszélgetett.
A brechti elidegenítés segít elkerülni a szenvedés látványának giccses, szentimentális, álkatartikus megszépítését, elveszi a nézőtől a jóleső sajnálkozás örömét, hogy passzív, belenyugvó együttérzés helyett aktív, tettre kész kérdések fogalmazódhassanak meg benne. A huszonegyedik századi néző számára azonban az elidegenítő effektus ismerős, megnyugtató elem – ma már ezzel a nehézséggel találja szembe magát minden Brecht-rendezés.
Brecht erősen politikus mondatait, nyílt utalásait is kevesen képesek úgy megragadni, hogy ne hassanak didaktikusan, és a rendezés ne beszéljen unalmasan direkt módon a jelenről. Ez utóbbi Zsótér színházában többek között azért sikerülhet, mert az a vizualitás és játékmód, amellyel dolgozik, finom részletek megfigyelésére ad lehetőséget a néző számára. A díszletek és ruhák szimbolikája és […]
Zsótér Sándor először 1998-ban rendezett Bertolt Brecht-darabot, A vágóhidak Szent Johannáját a Miskolci Nemzeti Színház Csarnokában. Azóta eltelt húsz év, és Zsótér már túl van a huszonharmadik Brecht-rendezésén, neve összeforrt a magyar Brecht-játszással. Eddig a szerző tizennégy különböző darabját rendezte meg, legtöbbször épp az itt elemzett A szecsuáni jóembert.
Az elmúlt két évtizedben a kortárs magyar színházban Brecht neve leginkább Zsótér Sándoréval forrt össze, most azonban darabjai egyre láthatóbbakká válnak: mind több fontos rendező választja őket, Térey János és Regős János pedig egyenesen három A kaukázusi krétakört is beválogatott a POSZT programjába. Beszélhetünk-e ma ezeknek a szövegeknek a különös aktualitásáról? Nem mond-e ellent Brecht […]
A hallgatás tulajdonképpen a hang megjelenésére és ezzel egyidejű befogadására tereli a figyelmet, azaz magára a performativitásra; pontosabban a megfigyelés/érzékelés performativitására,[8] ami az úgynevezett kognitív, más szóval „cselekvő nézést” létrehozza.
A nem hagyományos rituális tapasztalatok számára vélhetően színi előadások és performanszok láttán adódtak, de főként saját performanszaiból származtak. Ezekről a gyakran önveszélyes cselekvésekről mondja, hogy bennük „előáll egy helyzet, mintha az ember örök időktől erre készült volna; olyan hihetetlenül ismerős volt a maga vadidegenségében. Ez a hely a lét és nemlét határán óriási, használható terep, […]
Sardar Tagirovsky ezúttal a verőfényes Chioggiába kalauzol minket, a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színházban pedig úgy elevenedik meg Goldoni világa, hogy nemcsak a színészek, de mi magunk is otthonosan mozgunk benne: kedves ismerőseink ezek a figurák, egy arc a szomszédból, az ágy másik oldaláról vagy éppen abból a bizonyos görbe tükörből.
