Napról napra

Nem elég hibázni, hangsúlyozni is kell azt, hogy az esetlenség esztétikává váljon. És éppen ebben rejlik a kihívás, a feladat nehézsége: „a színpad ugyanis nem az esetlenség porondja”.

Mit jelent a hiba a kortárs előadó-művészetben? Melyik konvenció szerint mi számít hibának: mi a hiba hagyományos értelmezése, és hogyan változik a jelentése? Mi történik például akkor, amikor a kortárs színház beemeli az esetlenséget mint új esztétikai kategóriát: mikor és milyen kód alapján lesz esztétikai minőséggé az, ami addig hiba volt? Miért hiba a bulvárban, […]

Manifesztót írni vagány dolog. Szerepet vállalsz fel vele, és a vállalásaiddal együtt jár az elszámoltathatóság is. A kiáltvány – műfajából adódóan – extrém elemeket is tartalmaz, hogy magára vonzza a figyelmet, vitaindító legyen, médiavisszhangot, reakciót váltson ki. Kicsit mondani olyan, mintha nem mondanál semmit. Ennek a konkrét kiáltványnak érdekessége, hogy nem az ideológia felől közelít […]

A manifesztum írói számára – Milo Rau, Stefan Bläske, Steven Heene, Nathalie De Boelpaep és az NTGent alkotócsoportja – a helyzet nyilvánvaló: a városi színházak – legalábbis német nyelvterületen, de ez a megállapítás a magyar viszonyokra is alkalmazható – teljesen elválasztottak attól a közegtől, amelyben tevékenykednek. A cél tehát a jelenlegi városi színházi modell felnyitása. […]

A városi színház modelljének megnyitására, a városi, nemzeti és nemzetközi alkotási módok, a folyamatosan együtt dolgozó társulat és a vendégekre való nyitottság kombinációjára irányuló kísérletek rendre elbuktak a „városi színház” struktúrájának implicit határain. Matthias Lilienthal erre irányuló kísérletét a Münchner Kammerspielében nemrég szakította félbe a politika.

Ha markáns, könnyen azonosítható arculatot nem is kaphat a repertoár, éppen a bemutatók változatossága, tartalmi-stiláris sokszínűsége teheti vonzóvá. És van még egy törvényszerű velejárója ennek a változatosságnak, illetve a hallgatók relatív ismeretlenségének: minden más honi teátrumnál kiszámíthatatlanabb az eredmény – mind a mondandót, mind a stílust, mind a minőséget illetően. Ami éppúgy eltöltheti örömmel és […]

Végre előáll Magyarország vezető balett-társulata egy nemzetközi mércével is mérhető, ismert és keresett külföldi koreográfusokat felvonultató kortársbalett-esttel – én elviekben legalábbis ezt tartom a Triple Dance-ről, a lábjegyzetekről majd később –, kommunikációjuk fő csapásiránya mégsem ezt erősíti, nem ennek segít megágyazni, hanem a klasszikus balettre mutat vissza, azzal próbál takarózni, mintha bármi pironkodni- vagy szégyellnivaló […]

Sehol máshol nem fog tudni így megszólalni az előadás, ilyen hitelesen, mint Gyergyóban. Ami itt igazság, az egy vendégjátékon póz lesz. És mégis oly rokonszenves nekem a bátorság, amellyel az alkotók elfordulnak az (erdélyi, budapesti, bukaresti, európai stb.) szakma feltételezett elvárásaitól, és csinálnak egy minden értelemben gyergyói előadást. Ez a Három nővér nem attól „helyspecifikus”, […]

A teremtett univerzum és a színház működtetésének „törvényszerűségei” hasonlóképpen folynak át egymásba, mint az első és a második jelenet: egymásba öltve, egymás által átmosva, Isten ürügyén beszélve színházról, a színház ürügyén pedig Istenről. Prospero kétszer rántja ki a „halcsontváz” oldalába vájt szekrénykéből, mint valamiféle szentséget rejtő tabernákulumból, magát A vihart (felismerhetően a Nádasdy-fordítást).

Hegymegi Máté rendezése olyan, mintha lenne Büchnernek egy Woyzeck című drámája, amelybe a rendező erőteljes gesztusként beillesztene egy, a vásári kikiáltó szájába adott szövegmontázst, hogy így tartsa távol tőlünk az előadást. Miközben ennek épp az ellenkezője igaz: Büchnernek nem maradt fenn Woyzeck című darabja, viszont a Kikiáltó (vagy Bolond, akinek viszont minden egyes sorát ő […]

A Táncarchívum 1987 óta létezik mint önálló gyűjtemény az Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet (OSZMI) részeként, 2013 óta HALÁSZ TAMÁS vezeti. Vele, valamint a gyűjtemény két korábbi vezetőjével, FUCHS LÍVIA és SZÚDY ESZTER tánctörténészekkel a múltfeldolgozás értelméről, módjáról, hatásáról, problémáiról PÉTER PETRA beszélgetett.

A Brüsszelben élő Carly Wijs Mi és ők című darabja a 2004-es beszláni túszdrámáról mesél két gyerek, egy fiú és egy lány nézőpontjából. A szerző által Brüsszelben rendezett első előadást gyerekeknek szánták az alkotók, az Orlai Produkciós Iroda által színpadra állított verzió felnőtteknek szól. A szerző, CARLY WIJS – akinek egyébként nagyon tetszett az előadás […]