Napról napra

DIMÉNY LEVENTE 1975-ben született Székelyudvarhelyen, 1999-ben diplomázott színészként a kolozsvári Babeș-Bolyai Tudományegyetemen Boér Ferenc osztályában. 1999 óta a nagyváradi Szigligeti Társulat tagja, 2009–2011 között művészeti vezetője, 2012-től 2018 áprilisáig a Nagyvárad Táncegyüttes művészeti igazgatója. A kortárs táncművészet partiumi megteremtését és népszerűsítését szolgáló munkája elismeréseképpen 2018-ban Magyar Ezüst Érdemkereszttel tüntették ki. TASNÁDI-SÁHY PÉTER beszélgetett vele.

Kiss B. Atilla februári hivatalba lépésével minden jel szerint teljes korszakváltás várható a Budapesti Operettszínházban, mely játszóhely tán még a nevét is lecseréli nagy megújultában. A változás olyannyira radikálisnak ígérkezik, hogy lavinahatásával még azt is elfeledtetheti velünk: a Nagymező utcai teátrumban az elmúlt négy (pontosabban 3+1) év során megindult egy kisebbfajta, félfordulatos korszakváltás.

Mivel megbízásunk arra szólt, hogy a Budapesti Operettszínház főigazgatói posztjára érkezett érvényes pályázatok művészeti koncepcióját összevessük egymással, ezért sem a praktikus lebonyolódásában tipikusan magyar történetnek a sajtóban bőségesen taglalt előzményeivel, sem a hazai színházi igazgatóválasztások általános anomáliáival itt nem foglalkozunk.

Maeterlincknél az univerzum és az emberi lét (és a halál) rejtélyei bizseregnek a mélyben. A felszín pedig csupa költészet és misztikum, míves szavakkal és kifejező szimbólumokkal teleültetett aknamező – színpadi szempontból biztosan.

Az előadás számos alkotói (költők, dramaturgok, zenészek) a sztanyiszlavszkiji mesejáték-hagyomány mentén ragadták meg a Maeterlinck-darabot. Hogy miért ragaszkodik a magyar színház szinte kivétel nélkül ahhoz, hogy egy mese csakis gyerekeknek szólhat, messzire, vélhetően a magyar realista színjátszási hagyományokhoz vezető kérdés.

Az Imre Zoltán Program (IZP) keretében életre hívott – a szervezők által Tánc Színház Nevelés névre keresztelt – konferenciasorozat három alkalma után, a negyedik előtt írunk a… Miről is? A táncszínházi nevelési programokról? A táncelőadásokhoz kapcsolódó beavató projektekről? A tánc eszköztárát (is) használó pedagógiai módszerekről?[1] Nem találjuk a szavakat. Egy kialakulófélben lévő művészeti, pedagógiai, művészetpedagógiai […]

Lehet-e nagyobb találkozás annál, mint amikor a néző egy táncelőadásban közvetve saját magával találkozik, és ezzel együtt lehetőségként az absztrakció ízére is ráérez? Nem állítom, hogy ez a beavatás. De hogy egy hiteles formája (lehet), azt igen. És ha minderre már tinédzserkorban sor kerül, az kifejezetten szexi.

Deres Kornélia (1987) színháztörténész, költő, Budapesten él Domján Edit (1954) pedagógus, kritikus, Veszprémben él Jászay Tamás (1978) kritikus, a Revizor kritikai portál szerkesztője, Szegeden él Gáspárik Attila (1965) színész, egyetemi tanár, Nagyadorjánban él Kovács Dezső (1956) szerkesztő, kritikus, Budapesten él Kovács Natália (1989) szerkesztő, kulturális újságíró, kritikus, Budapesten él Králl Csaba (1964) tánckritikus, a Színház […]

A Színikritikusok Díja 2017/2018 10/2 A 2017. évi tartalomjegyzék  2/45 CIKK, TANULMÁNY, ESSZÉ 50 év  11/2 ALBERT DOROTTYA Tágítani a kereteket  3/42 A magyar táncfilmkészítés, illetve -forgalmazás tapasztalatai ARTNER SZILVIA SISSO Isten hozott a babaházban  6/36 A Szegedi Kortárs Balett évadáról BÁLINT ORSOLYA Személyesség sodrásában 2/9 Az önreprezentáció módozatai Rózsavölgyi Zsuzsa és Valencia James előadásában […]

TARTALOMJEGYZÉK