Gajdó Tamás (1964) színháztörténész, Budapesten él Hermann Zoltán (1967) irodalomtörténész, Budapesten él Jákfalvi Magdolna (1965) színháztörténész, egyetemi tanár, Budapesten él Kiss Gabriella (1970) színháztörténész, drámapedagógus, Budapesten él László Ferenc (1976) történész, szerkesztő, kritikus, Budapesten él Megyeri Léna (1987) szabadúszó tánckritikus, Budapesten él Nánay Fanni (1972) kulturális manager, színházi újságíró, Budapesten él Nánay István (1938) kritikus,…
Hosszú egyeztetés után sikerült egy tárgyalása és egy színházi fellépése közé beszorítani ezt a beszélgetést. Miközben tárgyalópartnerei kitódultak az igazgatói irodából, végigpásztázhattam a falon lévő töméntelen fotót, amelyek kirajzolják a Vígszínház 125 éves történetét. Egy korty a bekészített pohár vízből, s Rudolf Péter vált: intézkedő direktorból készséges beszélgetőpartner lesz. NÁNAY ISTVÁN interjúja.
A Vígszínház 1896. május 1-jétől az államosításig Budapest legnagyobb magánszínházaként működött. Nemcsak műsora volt változatos, s nemcsak kiváló társulatával hívta fel magára a figyelmet – ez volt a legtőkeerősebb vállalkozás, mely fénykorában nagyszerűen jövedelmezett részvényeseinek.
Marton László rendezőként négy évtizeden keresztül volt a Vígszínház meghatározó személyisége, igazgatóként huszonnégy évadon át vezette a színházat. Makacs, a saját és a színháza érdekeit felfelé, a kulturális elitek és a közönség felé is képviselni tudó ember volt. Egy színházi ember, aki tudott élni a hatvanas-hetvenes-nyolcvanas és a kétezres évek színházi és politikai fordulatai által…
Egy majd három ciklusnyi igazgatói regnálás mérlegét megvonni alig egy évvel a direktor leköszönését követően hálátlan feladat. Kivételt jelent persze, ha az igazgató tevékenysége új korszakot jelent egy színház történetében, radikálisan és eredményesen felforgatva a teátrum korábbi hagyományait. És valamelyest talán az is, ha eseménytelenül boldog békeévek zajlanak, és semmi nem változik. Eszenyi Enikő igazgatói…
Egy hajszálat levenni a másik zakójáról
A Vígszínház oszlopos tagjait, Halász Juditot, Kern Andrást, Kútvölgyi Erzsébetet és Lukács Sándort László Ferenc kérdezte
Első találkozások, legendás partnerek, nevezetes előadások és persze a rendező-igazgatók meghatározó szerepe: a Vígszínház társulatának négy oszlopos tagját emlékek és történetek felidézésére kértük. LÁSZLÓ FERENC mikrofonja előtt HALÁSZ JUDIT, KERN ANDRÁS, KÚTVÖLGYI ERZSÉBET és LUKÁCS SÁNDOR.
Amikor ősszel (vagy még az előző karantén után, késő tavasszal) újraindultak a színházak, soha nem látott mértékben lepték el performatív események a főváros köztereit és vonzáskörzetét. De nem ám úgy hébe-hóba, mint korábban olykor előfordult, hogy az ember egyszer-egyszer belebotlott ilyen-olyan, az utcát, a környezetünket egyfajta közösségi térré emelő, annak mindennapi arculatát megváltoztatni szándékozó művészeti…
Ha a köztéri (előadó-)művészetről szeretnénk nemzetközi kitekintést adni, akkor – mivel a paletta rendkívül széles – muszáj némiképp önkényesen és szubjektíven kijelölni, miről is beszéljünk. Könnyebb azzal kezdeni, hogy miről nem szeretnék beszélni: a nagy általánosságban utcaszínházként meghatározható műfajról, amelynek gyökerei a vásári hagyományokhoz nyúlnak vissza, produkciói alapvetően szórakoztató jellegűek, és nem építenek ki valós…
A tapasztalás lehetőségei
Kerekasztal-beszélgetés alkotókkal és szervezőkkel/kurátorokkal: Nánay Fanni Sarlós Flóra Esztert, Somló Dávidot, Schönberger Ádámot és Erdődi Katalint kérdezte
Bár a köztéri művészeti kezdeményezések a pandémia hatására idehaza is megsokszorozódtak, kerekasztal-beszélgetésünk megszólalói korábban is a művészet hagyományos helyszínein kívül dolgoztak. Velük közösen igyekszünk feltárni a köztéri (előadó-)művészet jellegzetességeit, szerepét és perspektíváit mind művészi-alkotói, mind kurátori-szervezői szemszögből. NÁNAY FANNI, a Placcc Fesztivál társalapítója és szervezője SARLÓS FLÓRA ESZTERt, SOMLÓ DÁVIDot, SCHÖNBERGER ÁDÁMot és ERDŐDI KATALINt…
Miközben a független táncszcénában világszerte és évtizedek óta megfigyelhetők a demokratizálódási folyamatok, és egyre természetesebb, hogy különböző testalkatú, bőrszínű, képzettségű vagy bármilyen kisebbséghez tartozó táncosok szerepeljenek – akár együtt! – a színpadon, addig a mainstream együtteseket és különösen a balett-társulatokat még mindig gyakran éri a kirekesztés vádja. Mindeközben a tömegmédia minden korábbinál több platformon és…
