Napról napra

Balázs Etelka (1998) a Babeș-Bolyai Tudományegyetem hallgatója, újságíró, Ozsdolán és Kolozsváron él Bérczes László (1951) rendező, az Ördögkatlan Fesztivál társigazgatója, Budapesten él Bíró Bence (1990) dramaturg, Budapesten él Deres Kornélia (1987) színháztörténész, költő, Budapesten él Faluhelyi Krisztián (1977) filmesztéta és színházesztéta, jelenleg Amszterdamban él Fuchs Lívia (1947) tánctörténész és kritikus, Budapesten él Hajnal Márton (1990) […]

Ezeket játszottam korábban: sánta, béna, gyagyás félnótásokat. Igen, sokat tanulhattam – de azt a kihívást várom minden melótól, hogy a nemtudás kétségbeeséséből startolva új meg új színt hozzak elő magamból. A kollégák és a nézők pedig elcsodálkozzanak: jé, ezt a Kölest még nem ismerjük! De ha csak azért hívnak be a próbára, hogy azt csináljam, […]

Mi történik a színházzal, a tánccal és a performansszal, ha bekerülnek a kiállítótérbe? Hogyan fordítható le egy efemer előadás a galériák, múzeumok nyelvére? Miként őrizhetők meg és adhatók át az adott térben és időben zajló egyszeri művészeti események későbbi korok nézőinek? Többek között ezekről a kérdésekről beszélgetett SZALAI BORBÁLA művészettörténész, kurátor, a Trafó Galéria vezetője […]

A közelmúltban két performatív eseményeket/műfajokat bemutató kiállítás is megvalósult, amelyek kapcsán kiemelt szerep jut annak a kérdésnek: milyen eszközökkel lehet itt és most megidézni az eseményalapú művészeti formákat?

Mit keres a kamera a színpadon? Arcközeliket, a nézőtérről nem látható zegzugokat, a vizualitás és a történetmesélés új módjait. Mennyiben befolyásolják a filmes technikák a színházi gondolkodást? Mit adnak hozzá, mit konfigurálnak át, kiforrhatnak-e belőlük új színpadi nyelvek? KELEMEN KRISTÓF, KOVÁCS D. DÁNIEL és NAGY PÉTER ISTVÁN színházi rendezőkkel, valamint JUHÁSZ ANDRÁS média designerrel BÍRÓ […]

Hogyan és miért, mire használja a színház a filmkészítés eszközeit? És megváltoztatja-e ez a színházról alkotott felfogásunkat? Mit tud hozzáadni az előre felvett vagy élőben közvetített kép egy színházi előadáshoz? Példák Európából és a nagyvilágból.

JAN SPECKENBACH művészettudományt, filozófiát és médiaművészetet tanult a kilencvenes években Karlsruhéban, Münchenben és Párizsban. A kétezres évek elején részt vett Frank Castorf videószínházának létrehozásában a berlini Volksbühnén. Filmrendező, emellett mind a mai napig színházban is dolgozik. Gestern in Eden (Tegnap az Édenben) című rövidfilmjét Cannes-ban, Die Vermissten (Eltűntek) című nagyjátékfilmjét 2012-ben a Berlinalén, a Freiheitet […]

Két évvel ezelőtt, 2019-ben írt szakdolgozatomban a romániai magyar színházak színpadán látható színészek testképével foglalkoztam. A mai normáktól való eltéréseket kerestem, és úgy találtam, kevés a rendhagyó testű színész az erdélyi színházakban. Feltételeztem, hogy ennek oka az oktatásban gyökerezik, hiszen színészek általában a színiegyetemekről kerülnek ki. A cikkben hivatkozott felmérés nem reprezentatív, de jól szemlélteti […]

A testképekről való gondolkodás[1] alapfeltétele tisztázni, voltaképpen kinek, minek a testét is vizsgáljuk: a mindenkori ember testét, a dramatikus szövegben nyelvileg (a drámaszövegből és az instrukciókból) megképződő testet vagy a teátrális reprezentáció során (szerepfelvétellel vagy megtestesítéssel megformálódó) szereptestet. Hasonlóan fontos és tárgyunkat még szerteágazóbbá tevő kérdés, hogy a testről való beszédet mennyiben befolyásolják a különböző […]

És hogyan játszhatja el Júlia szerepét manapság egy férfi? Az alábbiakban szokatlan színésztestekkel, illetve szereposztásokkal kapcsolatos gondolatok következnek, a teljesség igénye nélkül, elsősorban problémafelvetés gyanánt.

A performatív események megkerülhetetlen itt és mostja miatt a színházi terekben kizárólag kortársaink testével szembesülünk. Elmúlt korok előadóművészeinek fizikai megjelenését és ennek értelmezését kizárólag írásos és képi források alapján tudjuk rekonstruálni, bár utóbbiak esetén az ábrázolási tradíciókat sem lehet szem elől téveszteni, a megbízhatóbb fotográfia és a mozgókép pedig mindössze száz éve létezik.

Fontossá válik ugyanis, hogy mire rezonálunk mi, nézőtéren ülők, mire vagyunk érzékenyek, és mire nem. Hogy min nevetünk, és min nem. Hogy egyáltalán milyen fokon engedjük magunkat bevonódni az előadók bűvkörébe. Hagyjuk-e, hogy lehengereljen bennünket a közvetlenség, a természetesség, a… Mi is hengerel le? És miért nevetünk, tapsolunk (ha tapsolunk)?