Napról napra

Feldmár András azt mondta a Laborhotelt követően, hogy ez „kegyetlen színház”, ahol figyelmen kívül hagyják a másokban előidézett sokkot.

Az eddig menthetetlenül hiányzó barokk opera sziporkázó diadallal futott be az Andrássy útra.

Ha egyáltalán ars poetica gyanánt értelmezhető egy úgynevezett első előadás, az est műsorából én azt olvasom ki, hogy a miskolciak szélesre tárták a kapuszárnyakat.

A magasban Dosztojevszkij szelleme lebeg, a színi Knut egyik kezét Popriscsin, a másikat Josef K. fogja. (És micsoda Raszkolnyikov, micsoda Popriscsin, micsoda Josef K. lenne Hajduk Károly!)

Szakértelem nélküli, nevetséges gondolat, hogy a Várszínház „megőrizheti színház jellegét”, ha állami meghívottak reprezentatív vendégháza lesz.

A színészek élvezetesen karikíroznak, az abszurdig elrajzolják a figurákban rejtőző balkánt.

Remekműveit nem lehet életrajzi áthallások nélkül, jóízűen fogyasztani, mert az élet és irodalom nagy konyhájában utólag elsózta a teljes oeuvre-jét.

Művészeti vezetői krédójában Szikora azt hirdeti: elemzéssel, nézőt felzaklató „kemény” értelmezéssel nem fogjuk megzavarni az estét.

„Új színházi valóságok megszületése”  •  „Európa egyik legjobb előadása”

Színház, mikor Sárosdy nekiesik Schillingnek és püföli, színház(?), mikor közli, hogy a tíz laborelőadást még végigcsinálja, de aztán lelép, mert nem bírja tovább.

Titkos-nyilvános társaság alakul, s „a színház” próbál meg- és újjászületni a Gödör méh(ly)ében.

A gyanútlan néző a csehektől Hrabal, Menzel vagy Kylián minőségét várja el, nem pedig a Kelet-Európában még élő homo sovieticus humorának tehetségtelen átmentését.