Napról napra

…kritikája a halódófélben levő, vállaltan diktatórikus rendezői nyelvnek, és közben mégis ízig-vérig színház.

A részvételi színház mostanában indult virágzásnak, mert hosszú távon élhetetlen az a közönyösség, ami egy ideje olyannyira jellemzi a mai magyar társadalmat – nemhogy másokkal, de magunkkal szemben is részvétlenek vagyunk.

Ez Oroszországban is így van: az emberek azt keresik a kortárs színházban, amit kortárs szöveggel lehet kifejezni, ha csak nem a szórakozás és az időmúlatás a fő cél.

A korábbi fordításoktól (…) talán abban tér el leginkább Tordai Éva fordítása, hogy a lexikai és mondattani pontosság mellett a beszélői szándékok és reakciók világos érzékeltetésére is nagy hangsúlyt fektet.

…ragyogóbbnak tűnt a kinti nap, szépnek az őszi Jókai tér. Még a felbontott aszfalt sem zavart, és hazafelé megéreztem egy ablak alatt, milyen finom húslevest főztek.

Úgy tűnik, az alkotó óvatosságra inti a magabiztos embert: ha mélytudatába merészkedik, esetleg nagyra tartott rációjával együtt is elmerülhet.

Miközben zajlik az előadás, gyakran megáll, kíváncsian leskelődni kezd egy-egy járókelő – ilyenkor mintha az egész közösségi esemény átkereteződne.

Hiszen a kérdések láncolatában mégiscsak az alapvető kérdésig jutunk el: mi a színház dolga? Nyilvánvalóan nem helyi specifikum az a színházlátogatói hozzáállás, amely a könnyed szórakoztatásban látja a színház célját.

Igen, Fekete Ádám darabjának „üzenete” éppen ennyi: a zenére táncolni, az életet élni kell.

A képek, a festés, mint motívum, végigkíséri Szikora – a szokásos Werther-rendezésektől egyebekben nem komolyan elrugaszkodó – rendezését.

Lázár Ervin meséje gyönyörű díszletekkel és bábokkal elevenedik meg a színpadon: a seprűn lovagló boszorkányoktól kezdve a gondozatlan táltos lovakon át a gonosz sárkányig itt mindenki szép.

Ez az erőlködéssel teli és saját paródiájává váló násztánc végképp zárójelek közé szorítja az apja hiányával küzdő gyerek történetét.