A történet során a gyerekeken keresztül három családot ismerünk meg, s mindben van valami törés: hiányzó felnőttek vagy túlzott elvárásokat támasztó szülők. Ők viszont még mind napraforgók. Még gyerekek, tehát nagy túlélők.
Papp Tímea: Titkok és hazugságok
Daniel Glattauer: Párterápia – Szentendrei Teátrum, Orlai Produkciós Iroda
A sterilen szürkésfehér falú, funkcionálisan alig-berendezett rendelő kis dobogóra épült, így szinte laboratóriumi a helyzet, és könnyen támadhat olyan érzésünk, hogy egy demonstrációs tandráma zajlik előttünk, melynek szereplői az üvegfal másik oldalán nem tudnak rólunk.
Ugrai István: Kritikák bárhol – 2. rész
Cikksorozat az online kritikai blogokról: Fehér Elephánt, Mezei néző
E két blog a legjelentősebb a színházi előadásokra adott „külső” reflexiók internetes választékából, és azért is érdemes velük foglalkozni, mivel a hivatásos („szakmai”) kritika mint olyan, egyre kisebb teret kap (lásd: állami támogatás megszüntetése), így ezek a fórumok egyre nagyobb súllyal esnek a latba visszajelzésként… Talán furcsa dolog blogokat kritika tárgyává tenni – maga a…
A Kisvárdai Fesztivál természetesen ma is a határon túli magyar színházak fesztiválja, akárhogy is nevezik.
Kolozsi László: Fehér selyemotthonka
Giuseppe Verdi: Traviata - Szabad Tér Színház, Magyar Állami Operaház
A rendező egyébként számos remek ötlettel dobta fel ezt a giccs közeléből nehezen elrángatható művet…
A magányos, öntudat nélküli lényektől jutunk el a külvilágot érzékelő, azzal kommunikáló, megmérkőző, társulásra immár képes, csoportokba rendeződő élőlényekig.
„…kihúzhatatlanul beírta magát a szövegbe…”
Esterházy Péterre emlékezünk: válogatás a Színházban megjelent, darabjairól szóló kritikákból.
Esterházy úgy lépett a drámaírásba, a drámaírók, azaz a drámát írók közé, ahogy egy prózaíró az akkor már megszokott félhomályos, otthonos szobájából az éles, vakító reflektorok közé lép, kicsit talán hunyorogva, mosolyogva, zavartan, szerényen, úgy esterházysan.
Urbán Balázs: A hatalom és a szcenika hálójában
Bereményi Géza: Shakespeare királynője – Kaposvári Csiky Gergely Színház – Szabad Tér Színház
Ha először látnám ezt a szcenikai ötletet, minden bizonnyal izgalmasan eredetinek gondolnám. (…) Az egyre inkább rendezői kézjeggyé (kevésbé udvariasan fogalmazva: modorossággá) váló rendezői elképzelés mindig kissé művivé és statikussá teszi a játékot, a világítás pedig túlontúl erősen vezeti a befogadót…
Pethő Tibor: Felségjele a rózsaszín
Gotthold Ephraim Lessing: Emilia Galotti – Katona József Színház
[Az otthon békéjét feldúló hatalom] csak része – sőt olykor úgy érezzük, az előadás kedvéért létező ürügye – annak a nagy lélegzetű morális belső disputának, ami az emberi autonómiára, a független cselekvés határaira vonatkozik egy erénnyel kapcsolatos kérdés apropóján.
Az eset és az Úrhatnám polgár két világ, szcenikában, térkezelésben, dramaturgiában alapvetően különbözik a két előadás, ugyanakkor mégis felfedezhető mindegyik mögött a szuverén rendezői olvasat.