…egy ösztönszerű, tétova élet-kísérleteket folytató kezdemény-ember, legjobb esetben félkész férfi mindennapjaiból, főleg éjszakai portyáiból kapunk pillanatképeket.
…Horváth Csaba nehezen szakad el Tar Sándor írásaitól, ami ugyanakkor cseppet sem egyoldalú megközelítéseket jelent; egyrészt „jól állnak egymásnak” ők ketten, másrészt a novellák esetében az egybegyúrás (A mi utcánk; A te országod), a regénynél a feldolgozás segít a színpadi produkciók mindig más és más rétegeire helyezni a hangsúlyokat, amiben persze az aktuális író-cinkostárs sem…
Egymással társalognak, vitatkoznak a versek, korok, tapasztalatok, élmények és vélemények, s a néző csakhamar azon kaphatja magát, hogy a történet róla is szól. Ez az egyveleg nem más, mint a mi nyelvünk, kultúránk, városunk, országunk, szerelmeink, kudarcaink, vívódásaink, identitásunk és hazánk.
Az a bizonyos fénykép, amelyet Orbánné már a játék elején megmutat, icipici – már az első sorokból is alig látszik. Emblematikus gesztusa ez az oly sok mindent felnagyító, önnön teatralitását következetesen vállaló előadásnak; a rögzített kép legfeljebb a valóság egy részét tükrözi, annak összetettségét a hozzá kapcsolódó nézőpontok, személyes interpretációk érzékeltetik meg.
Mi, ipszilonosok elfogadtuk; az utánunk következő Z generáció pedig már abba a világba született, ahol az érzéseinket arckifejezésünk és szavaink helyett emotikonok és giffek fejezik ki, ahol a mindennapjainkat – mit és mennyit eszünk, milyen úton jutunk el a munkahelyünkre, vagy hogyan futunk le öt kilométert – mobilalkalmazások irányítják.
Artner Szilvia: Nem ez a tánc lesz a végső
Budapest Kortárstánc Főiskola: Karácsonyi Kortárstánc Piknik – Trafó
Magyarország egyetlen független, nem állami fenntartású táncművészeti felsőoktatási intézménye a Budapest Kortárstánc Főiskola sokadszorra tartott év végi bemutatkozást a Trafóban, de először prezentálták az iskolát rendhagyó ünnepi műhely formájában. A Karácsonyi Kortárstánc Pikniken nyolc óra állt az érdeklődők rendelkezésére, hogy közelebb kerüljenek az intézmény szellemiségéhez. Nem volt nehéz.
A francia jobboldaliság fontos alapértékei – a kérlelhetetlenség, a hazaszeretet, az intézmény- és hagyománytisztelet – legfontosabb képviselői távol tartották magukat a német jobb- és szélsőjobboldaltól, nem voltak kollaboránsok, függetlenségüket – akár az életük árán is – megőrizték. Részben ebből az alapállásból, ebből a szellemi közegből érthető meg Poulenc 1957-ben, a milanói Scalában bemutatott műve.
Kicsit olyan az egész, mintha a tábortűznél hallgatnánk a nagyobb gyerekek rémtörténeteit, és úgy tennénk, mintha csöppet sem félnénk, de valójában a hátunkban érezzük a nagy, kiismerhetetlen sötét mindenséget.
Felőlem – és mondom ezt a „baloldalról” – a színház végre elkezdhetne mindazzá válni, amivel a „jobboldal” vádolja, de jelenleg fényévekre vagyunk ettől.
