A három nap fényében összességében megállapítható, hogy bizonyos kulturális sajátosságokat és jellegzetességeket nem tudnak (akarnak?) levetkőzni a mai alkotók, és ezáltal a kortárs táncról mint világszinten egységes művészeti stílusirányzatról továbbra sem beszélhetünk.
Az egykor szakmától is nyüzsgő, hangos fesztivál megcsendesedett. Látszólag ez teszi indokolttá, hogy a Shakespeare Fesztivál – mely egyelőre még van, de idén már megrövidült – csendesen beolvadjon a Várszínház programjaiba.
Az irodalomóra hamarosan elhagyja a tantermet, kijut a szabadba, az iskola udvarára, ahol formabontó módon a személyiségfejlesztésre fókuszálva folytatódik a nevelés.
Az idei Sziget tartalmilag, vizuálisan és minőségében is széles spektrumú tánc- és színházi programokat kínált a Sziget látogatóinak.
Eleganciája, szépsége, az a sebezhetőség, melyre már többször utaltam, megvédte a trivialitástól, ő maga azonban soha nem gondolta, hogy neki fehér lovon kellene bevonulnia a színházi lexikonokba. Inkább csak sétálgatva, pipázgatva, kérdezgetve, beszélgetve.
A nagy klasszikusok, mint Seneca, Racine vagy Molière előkelő helyen szerepeltek Avignonban. Darabjaik fénykorukat élik, lenyűgözve mind a közönséget, mind az alkotókat. A jól ismert tragédiák adaptálása kettős kihívást jelent a rendezők számára, ha egyrészt be akarják mutatni a tragédia monstruozitását, másrészt ha be akarnak indítani valamit az arisztotelészi katarzisból, amely színházi életenergiaként hatol be…
Nyár van. A színház ilyenkor a következő évadra készül, vagy fesztiválokon mutatja meg magát. A Margitsziget rekortánja megtelik futókkal, akik az őszi versenyeket tűzték ki célul. És mi a közös pont? Egyrészt a fesztiválokon is futhatunk: elég a Katlanfutásra vagy a kapolcsi félmaratonra gondolni. És az is, hogy a Budapest Maratonon jó néhány éve Fut…
Mímelne szeretkezést a színpad közepén kétszázötven fontért? Vagy inkább megdobálná a színészt naranccsal, hogy ugyan ne öntse már le több tejjel a partnerét? Komoly kérdései ezek a káeurópai kultúrának.
A július 3. és 7. között zajló 9. Birminghami Európai Fesztivál meghívott előadásainak többsége az erőszakot tematizálta. Kettő közülük a nézők aktív, a művészi koncepció lényegét képező bevonásával, a biztonságot jelentő határok elmosásával kérdez rá játék és valóság, szimbolikus és tényleges felelősség határára.
