Napról napra

A világirodalom két legismertebb szerelmesének tragédiáját meglehetős kézügyességgel nagyították Dóm térnyi méretűre a Szegedi Szabadtéri Játékok újabb Shakespeare-bemutatóján.

Az egész játék lényege valami elvetemült, közgazdaság-lélektani kiképzés.

Mennyire számít az egyén egy folyton változó rendszerben, folyton változó körülmények között? És vajon – ami talán a legfontosabb – milyenek vagyunk mindezen külső körülmények nélkül?

…úgy érzem, a második nekifutás lényegretörőbb lett – vagy csak elmúlt nyolc év, és jobban működnek a hívószavak: Bozsik Yvette  aláhúzza, kihangsúlyozza, egyenesen szájba rágja a tanulságot az elfogadásról, a toleranciáról, az együttérzésről és a megalkuvás természetéről.

A természetvédelmi területen elhagyatottan álló romos épületeket olyan organikusan nőtte be a művészet és a színház, ahogy a növények veszik birtokba az ember által elhagyott mesterséges építményeket.

Szilágyi Eszter Anna színdarabja több szempontból is figyelemre méltó eseménye az újabb hazai drámairodalomnak.

Nagyszerű, hogy egyre több pályázat igyekszik helyzetbe hozni a fiatal, pályakezdő színházi alkotókat, az pedig különösen elismerésre méltó, hogy van egy olyan kezdeményezés, mint az Imre Zoltán Program (IZP), mely a sokszor háttérbe szorított kortárs tánc területére fókuszál.

Nem úgy értem ezt, lehet-e újat mondani vele, hiszen nyilvánvalóan nem a „mondanivaló” kedvéért vesznek elő egy ilyen szöveget a színházak, hanem azt, meg lephet-e lepni vele a közönséget, lehet-e vele igazán nevettetni, esetleg alkalmas-e a kedélyek felkavarásra.

Azt hiszem, Mohácsi János az idei POSZT-on azzal aratta a legnagyobb sikert, hogy a szakmainak nevezett zsűritől semmilyen díjat nem kapott. Attól a zsűritől, amely a kolozsváriak közönségkergető produkcióját, a végtelenül hosszú, szándékoltan láthatatlan és hallhatatlan, mindettől végeredményben rettentően unalmas Rosmersholmot találta a legjobbnak. Az Illatszertár csak a közönségzsűri díját nyerte el, illetve főszereplője, Horváth […]

…vizsgáljuk meg Odüsszeusz történetét a nők szemszögéből, egyszerre demonstrálva és karikírozva azt a maszkulin-hegemón világképet, melyet az antik görög eposz és a leleményes, sokfelebolygott, isteni hős története közvetít.

Száz évvel ezelőtt mutatták be Bartók a Kékszakállú herceg vára című kompozícióját, ami minden kétséget kizáróan a magyar operairodalom legfontosabb műve. Tehát teljesen jogos, hogy az Opera az évfordulót megünneplendő fesztivált szervezett május végén a mű köré.

Mindig különös és embert próbáló élmény a határainkon való átlépés. Mikó Dávid Transz és Juhász Kata Keresztvíz című koreográfiája a Bethlen Téri Színházban megmutatja, mennyire más, amikor mi magunk tesszük, mint amikor mások.