Napról napra

A 3. podcast vendégei Rihay-Kovács Zita, a Független Előadóművészeti Szövetség (FESZ) ügyvezető-titkára és Kricsfalusi Beatrix színháztörténész. A #metoo kapcsán arról kérdezte őket Gócza Anita, mi kell ahhoz, hogy változzon a társadalmi közbeszéd ebben a témában, meg lehet-e fogalmazni számon kérhető módon, mi az, ami belefér, és mi az, ami már nem, hogy hol a határ. […]

Ebben az örök börtönben az Antigoné nem is dráma, hanem színjáték, amit a XX. században Európa számos tömlöcében eljátszottak…

December végén mutatta be a Radnóti Miklós Színház társulata Székely Csaba legújabb, 10 című, a Tízparancsolaton alapuló színdarabját Sebestyén Aba rendezésében. A darabot mindketten – ugyanazon az estén – megnéztük, majd személyes találkozó során beszélgettünk róla. A beszélgetésünket diktafonnal, két részletben rögzítettük, jelen szöveg pedig ennek a hangfelvételnek a szerkesztett leirata. Írásunk kísérlet, amelyben a közös […]

…a csend a legszebb zene. De a csendet is meg kell teremteni, hiszen az is valamihez képest tud lenni.

…valamiféle szent megszállottság is jellemzi a figuráját, újra és újra belekezd abba a kísérletbe, hogy megfogalmazza a tánc lényegét, hogy „pusztán” a testen keresztül érzékeltesse: a tánc önálló életet képes élni, a táncnak személyisége van, dönt magáról, cselekedni képes, és csupán médiumot keres a megnyilatkozásaihoz.

Tény, hogy a Today is today négyszerzős, illetve a Hullámok egyszerzős koreográfiája egymástól messze jár és keresgél, de mindkettő mélyén izzik a vágy, hogy így vagy úgy, de felülkerekedjen önmagán.

Alekszandr Szuhovo-Kobilin Az ügy című drámájának színpadra állításakor is azt kapjuk, amire számítunk egy katonás Ascher-rendezés esetében: csipetnyi iróniával kezelt humort, leheletnyi aktuálpolitikai színezetet – pont annyit, amennyi a témára éhes szemek vágyát kielégíti, de messziről elkerüli a politikai színház műfaját –, nem utolsó sorban pedig kiváló színészeket.

Római kori kőemlékek között, monodráma formájában, Holden Caulfield kultikus szerepében mutatkozott be Georgita Máté Dezső decemberben a Magyar Nemzeti Múzeum pincerendszerében megrendezett Zabhegyezőben.

Földeáki Nóra a Forte Társulat alapító tagja, két gyermek édesanyja: nem „mindenáron színésznő”. Szikár, inas alkatával is megrendítően játszik például a Bűn és bűnhődés kettős szerepében.

Miután két estén át néztem, ahogy táncosok rázkódnak a színpadon, rájöttem, hogy a tánckritikaírás és a szeizmológia rokonszakmák. Nézem a felszínt. A testek felszínét. A test remeg, a feszültség nő, váratlan mozdulatok és hangok robbannak ki belőle. Én pedig a rezgéshullámok terjedéséből próbálok következtetéseket levonni a mélybeli folyamatokra nézve.

Előadás is meg nem is. Őszinte is meg nem is. Nem mondják ki, de aztán mégis. A rítus kiüresedettségéről, az ünneplésbe burkolt romlottságról szól, és ellenkezőleg: az ünnep megtisztító erejéről. Pintér Béláék meg is haladják önmagukat meg nem is: vergődnek a maguk felépítette csapdában.

Ez a Patika-átirat ugyanis a #metoo-mozgalom, a zaklatási botrányok margójára vésett, ütős üzenet. Az előadás sokféle társadalmi kérdést érint, de a legfontosabb a bántalmazott, zaklatott nők melletti kiállás, valamint annak a patriarchális, a romlottságot nagy mulatozásokkal, derűs élcelődéssel elfedő közegnek a bemutatása, amiben az ilyen esetek megengedetté, sőt elvárássá válnak.