
9 előadás a szerelemről
Új sorozatunkban tematikus csokrokat szedünk össze – kizárólagosan a saját, szubjektív mércénk szerint. Ami azt jelenti, hogy ezek a listák tökéletlenek, igaz, már maga a listázás is tökéletlen műfaj, de azért jó játék.

Új sorozatunkban tematikus csokrokat szedünk össze – kizárólagosan a saját, szubjektív mércénk szerint. Ami azt jelenti, hogy ezek a listák tökéletlenek, igaz, már maga a listázás is tökéletlen műfaj, de azért jó játék.

A Mu Színház vezetése idén gondolt egy nagyot, és a korábbi évekhez képest, nem kis kockázatot vállalva újragombolta az Open névre keresztelt közösségi színházi fesztivál programját. Idén nem hívtak előadásokat külföldről, s nem tűztek műsorra egyetlen, repertoáron egyébként is futó részvételi előadást sem, ehelyett a november 11-től 16-ig tartó, közel egyhetes időkeretet az SZFE drámainstruktor […]

Elképesztően nehéz feladatot kell Zsigmond Emőkének teljesíteni: egyszerre kell erősen jelen lennie és láthatatlannak maradnia, úgy kell háttérbe húzódnia, hogy egyetlen pillanatra se szűnjön meg ottlétének súlyos, nyugtalanító érzete.

Különleges szereplője a független szcénának a Trojka Színházi Társulás. Az előadásaikon nincs díszlet, nincs színpad, hiányzik minden, ami „eltávolíthatná” a nézőt a játszóktól. Soós Attilával, a csapat alapítójával beszélgettünk.

Aznap, amikor – „társadalmi konszenzus” mellett – negyvenről ötven évre emelték Magyarországon a honvédségi behívhatóság korhatárát, este, a Tesla Labor Kazinczy utcai termében a háborúról beszéltek. A Narratíva néven együttműködésre szövetkező függetlenek első produkciójukként Brecht 1941-ben született darabját mutatták be, Ungár Júlia fordításában.

Jenna Jalonen és partnere, Jonas Garrido Verwerft saját határaik kitolásával tolja ki a másik határait a BEAT ‘I just wish to feel you’-ban, míg Cserepes Gyula egy színpadi rituálét megalkotva teszi lehetővé a révület megtapasztalását új bemutatójában.

Minden adott tehát ahhoz, hogy a család tagjai egymás idegeire menjenek, kihozzák a legrosszabbat egymásból – de közben legalább kinevetik egymást és saját magukat is. És talán éppen ezzel viszik tovább a legautentikusabb módon a zsidó hagyományt.

A rendező és a koreográfus jól érzékelhetően harmonikus együttműködésének köszönhetően a drámai réteg és a zenés-szórakoztató vonulat jelenetről jelenetre egymást erősíti.

A főhős, az Öreg színész mintha az egykori Széchenyi parodisztikus alakmása lenne. Csakhogy míg egykor meglehetősen nagyszabású és történelmi léptékű volt a játék és a harc a külső és belső erőkkel, most már csak ennek pitiáner paródiáját látjuk.

Soknyelvű világpolgár, előadásaiban sokféle nemzetiséget, kultúrát egyesít a látvány, a zene, a humor nyelvén. Szenvedélyes és politikus színházcsináló. Húsz éves sem volt, amikor színházi stúdiót alapított szülővárosában, Pratóban. Dolgozott Giorgio Strehler asszisztenseként, Harag György oldalán, Benno Besson és Pina Bausch meghívására. Szembesítő, társadalmi változásokat sürgető előadásokat rendezett jugoszláv nagyvárosok színházaiban. A Kusturica-filmek harsány balkániságát hozta […]

Ha volt valami közös a Nemzeti Táncszínház nyári szünet utáni első premierjében (Nyaralás) és a CAFe Budapest zárónapján ugyancsak itt tartott két táncbemutatóban (Ketten és Sinni), akkor az az, hogy mindkét előadás nézése közben gyakorta elgondolkodtam, hogy lehet valami ennyire ütős, ami pár perce még annyira lehangoló volt, és fordítva.

„A rengeteg ember között, aki levélben fordul hozzám, mindig akadnak olyanok, akik feltétlenül tudni akarják, mi történt velük annak idején, s nagyon sokan vannak, akik semmi esetre sem akarják megtudni. Ők a saját igazságuk elfojtásával jól elintézték magukat akár intellektuális hárítással, akár a mások rovására elkövetett destruktív viselkedéssel, akár valamilyen szenvedélybetegség által. Az is nagyon […]