Napról napra

És még hálás lehet a magyar, amiért az anyanyelvén játszanak neki! – Színházi alkotók naplójába olvasunk bele júniusi sorozatunkban. A színházak zárva, egy kór tartja rettegésben az emberiséget, 2020-at írunk. De lehet, hogy 1841-et. Mit csinál a művész, ha nem dolgozhat?

Takács Nóra Diána nem véletlenül végzett zenés színész-osztályban, és bár azóta az Örkény Színház társulati tagja, a muzsikának mindig is fontos szerepe van az életében és a pályáján is.

Ez a két részre tagolt írás remélhetőleg hűen tükrözi szakmai elkötelezettségemet: az első részben színházi gondolkodóként a „színház a koronavírus idején” jelenség kapcsán elméleti előzményeket vetek fel, a második részben pedig színházi alkotóként a gyakorlati tapasztalataimat osztom meg, melyek egy másodmagammal létrehozott performanszhoz kapcsolódnak, így a szövegbe behívom alkotótársamat, Láng Dánielt, aki kommentárjával gazdagítja az […]

Az online oktatás tele van szép pillanatokkal, és ebben benne van az a furcsa, másfajta személyesség, amit megéltünk együtt” – mondja Novák Eszter a Hangosítóban, amelynek legújabb adása az online művészeti felsőoktatás elmúlt hónapjainak tapasztalatairól szól. A másik két vendég Bocsárdi László és Lőrinc Katalin, akikkel Gócza Anita beszélgett.

Játékos és drámai, könnyed és súlyos – számtalan szerep, sokféle arc. Bár vallja, az igazit leginkább Szolnokon és Veszprémben mutathatta meg. Egyik utolsó szerepe, a Stúdió K Peer Gyntjének idős Solvejgje felejthetetlen, csakúgy, mint néhány éve összeállított önálló estje. Meszléry Judittal Marton Éva beszélgetett megfelelésről, szabálytalanságról, a játszás öröméről.

Már az a múltkori rádiójáték kimozdított a karanténból. Amikor meghallottam a saját mondataimat, valóságos villámcsapásként ért. Rögtön fel akartam hívni valakit, de nem volt vonal a telefonban. Ma sincs. Inkább írok. Írásban viszont lassú vagyok. Lassú víz partot mos. Nem ismerem azt a színészt, aki kölcsönadta a hangját, de annyira tökéletesen csinálta, hogy néhány pillanatig […]

Minőségi különbség van a buszon mellettem zötykölődő utastárs parfümje mint létező és a laptopom monitorján megmozduló alak testtartása mint létező között. A valóságos és virtuális meghúzta vonal volna az, ami elválasztja egymástól a színházat és a nem színházat?

A koronavírus-járvány okozta élethelyzetekre reflektáló, legfeljebb háromszereplős és maximum negyven perc hosszú egyfelvonásosok írására kértek fel kortárs szerzőket a kiírók, de a felkérésekkel egy időben – a vállalkozó érdeklődők számára – nyílt pályázatot is hirdettek. A felhívást március utolsó napjaiban tették közzé, gyorsan kellett dolgozni. Mindenki csak egy, vadonatúj művet küldhetett be április 15-ig. A […]