„Ha eldobod egykor az özvegyi fátyolt, fejfámra sötét lobogóul akaszd” – írja Petőfi Sándor a Szeptember végénben. Az 1848/49-es szabadságharc közel száz évvel később, 1956-ban megismétlődik, csak a szituáció és az emberek mások, és nem biztos, hogy akad fejfa vagy bármiféle jelzés, amely megmutatja a nyughelyet. Előszeretettel emlékezünk ezekre az eseményekre, hozzuk fel őket olyankor,…
Kelemen Kristóf dramaturg, rendező és Vida Kamilla költő, kulturális szervező, szerkesztő beszélgettek kulturális közegek működési szabályszerűségeiről: színházról, irodalomról, közéletről. A beszélgetést kísérte, lejegyezte, szerkesztette: Proics Lilla.
A dioráma manapság csak háromdimenziós makettet jelent. Leginkább múzeumi tárlókban találkozhatunk ilyenekkel, amikor egy-egy csataleírás mellé szeretnének valamilyen ábrázolást, vagy természettudományos kiállításokon, ahol embernagyságú neandervölgyiek bújnak barlangjukba, esetleg gyapjas mamutra vadásznak…
Gazdag Gyula Bástyasétány hetvennégy című filmjében láttam először. Megfogott a karaktere, ahogy játszott, elraktároztam magamban. A Madách Színházban több erős alakítása volt, mellette játszott más helyeken, filmekben. Számomra a nagy „visszatérése” Szombathely volt. Most újra ott játszik – Kocsma Jenny a Koldusoperában – vendégként.
Frissítő kíváncsisággal érkezem minden színházi neveléses vagy drámapedagógiás előadásra. Kíváncsi vagyok, hogy vajon milyen mesét, hogyan dolgoznak át, mire és hogyan fog kimenni a foglalkozás rész. A Káva Színház Szemfényvesztő és Borka előadása a legkisebbekhez szól, a mesén kívül arról is, hogy a színházban felborulhatnak a szabályok, lehet falra rajzolni, emberek átváltozhatnak, hogy a színház…
Dúskál a nincsben – ezt a címet adtam évekkel ezelőtt a Nincstelenekről szóló kritikámnak. Mármint hogy itt tényleg nincs más, csak a nincstelenség. A nincs van. Amennyiben a regényíró Borbély Szilárd önmagával és olvasóival kegyetlen nyelven, a pátoszmentes komorság, az örömtelen játékosság és az önkínzó irónia lidérces alakzatait halmozva dúskál abban a fullasztó világtapasztalatban, amelynek…
A Nemzeti Táncszínház most hideg. Nagyon. Bozsik Yvette legújabb darabjának, a Tayos-nak számos látogatója sem tudja belehelni. Egy hölgynéző ugyan az előadás előtt figyelmeztető kérdéssel céloz a várható hőmérsékletre, valahogy mégsem hiszek benne, hogy a Táncszínházban meg találnék hűlni. Mesebeszéd. Merészen leadom a kabátot, sálat. Bízom. Hamar kiderül, hogy hiba volt, mert bent a cipőm…
Alakváltó játék ez a majd két óra hosszú, egy részben lefutó ősbemutató. A magában monologizáló kokainszállítmánnyal, vagyis K-val a címszerepben, úgy kezdődik, mint egy kedélyes Rejtő képregény, s mint kortárs orosz prózán átszűrt, pszichedelikus látomás fejeződik be, a hóban kóborló, arany bundájú, transzszilván medvék jelenetével. A költőként is ismeretes, dramaturg szakos Komán Attila Örkény István…
El lehet-e sorolni ítélkezés nélkül, mi mindenért érdemes elfogadni egy „nem lehetetlen lenni” világ szűk levegőjét, kisszerű egzisztenciális létfeltételeit? Lehet-e valóban nyitottan rákérdezni erre egy közegben, ahol mindenki érintett, ahol a döntést már százszor meghoztuk, és mindig a létezést választottuk?
