A dioráma manapság csak háromdimenziós makettet jelent. Leginkább múzeumi tárlókban találkozhatunk ilyenekkel, amikor egy-egy csataleírás mellé szeretnének valamilyen ábrázolást, vagy természettudományos kiállításokon, ahol embernagyságú neandervölgyiek bújnak barlangjukba, esetleg gyapjas mamutra vadásznak…
Gazdag Gyula Bástyasétány hetvennégy című filmjében láttam először. Megfogott a karaktere, ahogy játszott, elraktároztam magamban. A Madách Színházban több erős alakítása volt, mellette játszott más helyeken, filmekben. Számomra a nagy „visszatérése” Szombathely volt. Most újra ott játszik – Kocsma Jenny a Koldusoperában – vendégként.
Frissítő kíváncsisággal érkezem minden színházi neveléses vagy drámapedagógiás előadásra. Kíváncsi vagyok, hogy vajon milyen mesét, hogyan dolgoznak át, mire és hogyan fog kimenni a foglalkozás rész. A Káva Színház Szemfényvesztő és Borka előadása a legkisebbekhez szól, a mesén kívül arról is, hogy a színházban felborulhatnak a szabályok, lehet falra rajzolni, emberek átváltozhatnak, hogy a színház […]
Dúskál a nincsben – ezt a címet adtam évekkel ezelőtt a Nincstelenekről szóló kritikámnak. Mármint hogy itt tényleg nincs más, csak a nincstelenség. A nincs van. Amennyiben a regényíró Borbély Szilárd önmagával és olvasóival kegyetlen nyelven, a pátoszmentes komorság, az örömtelen játékosság és az önkínzó irónia lidérces alakzatait halmozva dúskál abban a fullasztó világtapasztalatban, amelynek […]
A Nemzeti Táncszínház most hideg. Nagyon. Bozsik Yvette legújabb darabjának, a Tayos-nak számos látogatója sem tudja belehelni. Egy hölgynéző ugyan az előadás előtt figyelmeztető kérdéssel céloz a várható hőmérsékletre, valahogy mégsem hiszek benne, hogy a Táncszínházban meg találnék hűlni. Mesebeszéd. Merészen leadom a kabátot, sálat. Bízom. Hamar kiderül, hogy hiba volt, mert bent a cipőm […]
Alakváltó játék ez a majd két óra hosszú, egy részben lefutó ősbemutató. A magában monologizáló kokainszállítmánnyal, vagyis K-val a címszerepben, úgy kezdődik, mint egy kedélyes Rejtő képregény, s mint kortárs orosz prózán átszűrt, pszichedelikus látomás fejeződik be, a hóban kóborló, arany bundájú, transzszilván medvék jelenetével. A költőként is ismeretes, dramaturg szakos Komán Attila Örkény István […]
El lehet-e sorolni ítélkezés nélkül, mi mindenért érdemes elfogadni egy „nem lehetetlen lenni” világ szűk levegőjét, kisszerű egzisztenciális létfeltételeit? Lehet-e valóban nyitottan rákérdezni erre egy közegben, ahol mindenki érintett, ahol a döntést már százszor meghoztuk, és mindig a létezést választottuk?
