Napról napra

kritika
interjú
kerekasztal
háttér
hangosító
távbeszélő
világosító
dráma
extra

Fancsali Kinga – Király Anna: Tudathasadás a tóparton

Négykezes kritika a Bánkitó Fesztivál 2024 színházi programjáról

négykezes kritika

Meglehetősen sűrű volt az idei Bánkitó színházi és performansz programja. Benne rengeteg koncerttel, workshoppal, kerekasztallal és közös alkotási lehetőséggel. Az egyre szűkösebb anyagi feltételek mellett (amelyek elsősorban a színházra használható tereken és idősávokon érződhettek) a kínálat – az azt immár negyedik éve válogató Zsigó Anna elmondása szerint – ebben az évben először két komponensű volt: […]

Tompa Andrea: A fikció pajzsa

Karsai Dániel – Szenteczki Zita – Bíró Bence: Egy tökéletes nap – 6szín

kritika

Nem emlékszem, mikor láttam utoljára olyan előadást, amelyet egy közszereplő írt volna saját magáról. Karsai Dániel közszereplővé vált a szememben (jogilag bizonyára nem az), de nyilvános szereplővé mindenképp előlépett. Akárhogyan is, a köz szolgálatában állt ügyével. Testével, jogi küzdelmével, betegségével és főleg azzal az attitűddel, ahogy ezen az úton halad. Két alkotótárs, Szenteczki Zita és […]

Új e-dráma: Somorjai Réka: Bojz

Varga Zsófia előszavával

dráma

Különös, álomszerű, mitikus rétegeket mozgat a szöveg, az irracionális gyermeki gondolkodás logikáját követő, meglepő humorral.

Goda Móni: Kísérleti repülések

Magyarországi bábszínházak 16. találkozója / Ciróka Bábszínház, Kecskemét – 2. rész (3-6. nap)

háttér

Úgy tűnhet, és van is benne igazság, hogy a magyarországi bábszínház jelenét nagyrészt még mindig egy már-már klasszikusnak mondható hármas határozza meg: meséket adaptál színpadra, a különféle bábtechnikák alkalmazását általában lenyűgöző – ennyiben az előbbieket akaratlanul is háttérbe szorító – élőszínészi játékkal egészíti ki, és alapvetően a gyerek korosztályt célozza meg. Ugyanakkor egyre harsányabban ötlik […]

Dömötör Adrienne: Játszani, találkozni, beszélni egymással

Magyarországi bábszínházak 16. találkozója / Ciróka Bábszínház, Kecskemét – 1. rész (1-2. nap)

háttér

A bábos társulatok nyár eleji seregszemléjét két évente rendezik meg Kecskeméten (már ha világjárvány éppen nem szól közbe). A fesztivál remek találkozási lehetőség az együttesek számára: lezárult az évad, nincs tehát akadálya, hogy jó pár napot együtt töltsenek. Alkalomról alkalomra rácsodálkozom: a színházi szakma ezen szegmensének alkotói milyen őszinte érdeklődéssel nézik egymás előadásait, követik a […]

Hodászi Ádám: Megfigyelni a másikat

2in1 kritika: Mégis minden testrésze megfeszül; Anonim szerelmesek – RS9 Színház

kritika

Hat-nyolc percig figyeljük a takaró alatt mozdultatlanul fekő Walters Lilit. A másik szereplő, Dékány Barnabás köztünk ül. Hátha történik valami. Egy héttel később Tóth Szilva Lilla mint ügynök épp árammal ütteti Gulyás Ádámot mint terroristát, közben flörtölnek, meg próbálnak őszinték is lenni. Hátha történik valami. Az első előadás szinte mozdulatlan, a második nagyon mozgalmas. Vajon […]

Jenei Péter: Cicamosdás

Peer Krisztián – Hegymegi Máté: K – mint kontroll, Stúdió K Színház

kritika

A K – mint kontrollt traumaköltészet műfajjal jelöli a Stúdió K színlapja. A kissé túlhasznált „trauma” jelzővel illetett kifejezésről előzőleg nem derül ki sok. De mire számítson a néző? Költői színházra, felolvasóestre, netán alexandrinusokba szedett szövegre? Ez talán mindegy is: amit ez a szóösszetétel biztosan sugall az az őszinteség és az intimitás.

Fazakas Réka: Az újatmondás kényszere

Reactor de creație și experiment – Váróterem Projekt – Stereo Akt: Wonders of Transylvania

kritika

„Még egy román–magyar előadás…” – sóhajt fel egyik Kolozsváron élő (romániai magyar) barátnőm, amikor elmondom neki, jegyet vettem a Reactor Wonders of Transylvania című előadására. Reakciója érthető: az együttélés kihívásai az utóbbi hat éveben nem maradtak teljesen kibeszéletlenül. Bár túlzás lenne azt állítani, hogy dúskálunk a hasonló előadásokban (a Kolozsvári Nemzeti Színház vagy a Kolozsvári […]

Ha nem lehetnék színész, akkor is itt maradnék

Csonka Szilviával Turbuly Lilla beszélgetett

interjú

Szolnokról a Bárkán és a Vígszínházon keresztül Szombathelyre vezetett az útja. Csonka Szilvia a szombathelyi Weöres Sándor Színház alapító tagja. Kitartóan készült a pályára, majd főszerepek sorát játszotta el, de számára nem a színház az egész világ.

​Dömötör Adrienne: Nővérek és alteregók

2in1 kritika: Selmeczi Bea: Három és fél nővér; Akutagava–Kuroszava–Müller Péter: A vihar kapujában – Pinceszínház

kritika

Ezúttal az elemzett előadások nem tematikai érintkezés vagy egymással összefüggésbe hozható rendezői koncepció alapján kerültek egymás mellé, pusztán a Pinceszínház műsorpolitikájából fakadóan: mind a kettőt ebben az évadban mutatták be. És egyaránt illeszkedik abba a színházi profilba, amelyet Sztarenki Pál már igazgatóságának kezdetétől megcélzott a Pinceszínház számára: gondolatilag-művészileg igényes, közönségbarát produkciók repertoárra tűzése. Telihay Péter […]

Kertész Ádám: Valami hiányzik

Bagossy Júlia: Az utolsó férfi – Trafó

kritika

A matriarchális társadalmi utópiák régóta népszerűek a popkultúrában. Közös vonásuk, hogy valamilyen oknál fogva a (politikai) hatalom a nők kezében összpontosul (néhány példa: Y: The Last Man; A szolgálólány meséje, Dűne, vagy a DC Comics Wonder Womanje). A patriarchális társadalmi berendezkedés kritikájaként is olvashatók, és egyfajta gondolatkísérletként is arra, hogy valamilyen releváns konklúziót vonjunk le […]

Elefánti Emma: A túlélés formátumai

Under500 Fesztivál V. – Artus Stúdió

háttér

Az Under500 fesztivált a Covid hívta életre és idén ötödjére rendezték meg az Artusban. A név is innen – az ötszáz fő feletti rendezvények tilalmából – ered. A program többnyire a kortárs táncból és társterületeiből: a kortárs képzőművészeti, zenei és a performatív közegből gyűjti résztvevőit. Szervezőgárdája is olyan művészekből áll, akik fontosnak tartják, hogy  a […]

  • 1
  • 2
Button with Link

Állj be a Színház mögé, támogasd a független szaksajtót!

támogatás

Címkefelhő

Alföldi Róbert Bertolt Brecht beszélgetés Budapest Bábszínház bábszínház Csehov Debreceni Csokonai Színház dráma fesztivál hangosító Horváth Csaba háttér interjú Jurányi Ház k2 Katona József Színház Kolozsvári Állami Magyar Színház kritika könyv Magyar Állami Operaház Miskolci Nemzeti Színház Mohácsi János MU Színház Máté Gábor Nemzeti Színház online színház opera Orlai Produkció Pintér Béla POSZT Radnóti Miklós Színház Schilling Árpád Shakespeare Stúdió K Szkéné Színház Szombathelyi Weöres Sándor Színház SZÍNHÁZ folyóirat Trafó tánc Vidnyánszky Attila Vígszínház Zsótér Sándor Átrium Örkény István Színház Örkény Színház

Copyright © 2025

| Impresszum

| Adatvédelmi és adatkezelési nyilatkozat

Kedves Látogató! Ez az oldal sütiket használ. Bővebb információkat az Adatvédelmi és adatkezelési tájékoztató oldalon talál.