Ahogy elolvastam az Orlai Produkció új bemutatójának címét, szinopszisát, szereposztását, rögtön megképződött a fejemben egy generation gap-dramedy, a maga lehetséges történetszálaival, a karakterek közti konfliktusokkal és békülésekkel, nagy egymásra találásokkal, a fiatalok közt szövődő szerelemmel. Hát… alaposan mellétrafáltam.
A szövegkönyv legnagyobb kihívása, hogy a kanonizált szimbólummá, Izrael állam politikai vallásának részévé vált Szenes története mögé tud és mer-e nézni. A szöveg megírásakor hozott emlékezetpolitikai döntések határozzák meg, hogy mennyire lesz népszerű a darab és hozzájárulhat-e Szenes Anikó hazatéréséhez születésének századik évfordulóján.
Nem az tesz igazán bizonytalanná, hogy a műfaj ezúttal megfoszt a látás kényelmétől. A magány nehezebb.
Lehet igazolást adni a rendezői koncepcióra – hírnév, celeblét, bulvársajtó kulcsszavak emlegetésével –, de azt nem hihetjük egy percig sem, hogy a Chicago alaphelyzete és alapérzete megfeleltethető a miénknek.
Képletesen ez, a formálhatóság felismerése maradt emlékezetes az idei, számomra első THEALTER-ből. Az a jelenség, ahogyan a színpad és a közönség új tudást termel, a színpad felajánl, a közönség megvitat.
Másképpen néz végig az ember naponta négy-öt darabot, mint mikor egy este csak elugrik színházba. Akaratomon kívül egymás tükrében kezdtem vizsgálni minden előadást, keresni a közös elemeket, hasonló témákat, megoldásokat, egymáshoz viszonyítva hoztam minőségi ítéletet is.
Lévay Szilveszter (Sylvester Levay) sötét hangulatú Elisabeth-jét mutatta be a kecskeméti Katona József Színház a Margitszigeten, és Szente Vajk üzemszerűen korrekt rendezésének sikerült a darab majdnem minden drámaiságát hatástalanítania, revüvé züllesztenie.
Mennyire kell ismerni egy összetett színházi projektet ahhoz, hogy megértsük az előadást, amit nézünk? A 2078 km esetében érdemes, hiszen itt az út a fontos, a megtett távolság a célig.
A színházról folytatott diskurzusok korántsem mentesek olyan kérdésektől, amelyekre nem adható egyértelmű válasz – sőt, a különböző álláspontok igen gyakran egymás ellentétei. Ez egyaránt adódhat a kérdések komplex természetéből, a néző és alkotó eltérő színházfelfogásából vagy az előadás természetéből. A nehezen megválaszolható kérdések csoportjába sorolhatjuk az előadás önmagában vett teljességének problematikáját. Mennyire tekinthetjük az előadást…
Új, amerikai – magyar együttműködésben megvalósuló projektünkben azt vizsgáljuk, hogyan közelítsük meg a PC (political correctness, politikai korrektség) kérdését az előadó-művészetek területén. Egyre több a vita a diverzitásról és arról, hogyan tudna megjelenni a diverzitás az előadó-művészetekben. Kik ma az előadók, az írók, kik a rendezők, világszerte és Magyarországon? Mi a helyzet a reprezentáció problémáival?…
