Gyurkovics Virág: Színház költői képekből

2 in 1 kritika: Élőhomok – Szabadkai Népszínház Magyar Társulat; Az utolsó kislányok – Kosztolányi Dezső Színház, Szabadka

Két új színházi bemutatót is láthatott decemberben a szabadkai közönség. A Népszínház Magyar Társulata az Élőhomok, a Kosztolányi Dezső Színház pedig Az utolsó kislányok című darabot tűzte műsorára. A maga módján mindkét előadás kísérleti jellegű, hiszen egy nem – vagy legalábbis nem úgy – létező szövegből indul ki, és bizonyos tekintetben akár felcserélhető is, hogy…

Török Ákos: Az érintés parái

2 in 1 kritika: Artus – Goda Gábor Társulata: Érintés paradoxon (Nemzeti Táncszínház) és Góbi Rita Társulat: Sziget – táncmonológok fényfürdőben (Trafó)

Egyre gyakrabban születik egyetlen írás több produkcióról. A sors (a kulturális médiumok erősen nyomott támogatási gyakorlatának és a szerkesztők előzetes elképzeléseinek képében) ilyenkor egészen különös együttállásokat tud létrehozni. Megesik, hogy egy prímszámot kell egy platformra hozni a kétpúpú tevével. Máskor azonban az előadások kis- és nagykifliként simulnak egymáshoz. Az Artus Társulat Érintés paradoxon és Góbi…

Gergics Enikő: A tévé árnyékában

Network – Centrál Színház

A Network díszlete megnyerő, nagyszabású; úgy fest a színpad, mint ahogy az ember egy tévécsatorna stúdióját elképzeli, mindenütt kamerák, monitorok, fények, feszültség és nyüzsgés. Agyon is nyomja a tévé a színházat.

Papp Tímea: Aki nem hiszi, jó neki

FAQ Színház: Meseország nem mindenkié

A Meseország nem mindenkié a társulat improvizációiból született, lazán, de nem minden kohézió nélkül összefüggő jelenetek sora, amelyben mindenki megkapja a maga magánszámát. (…) elemeiben megtaláljuk a népmeséket, a horrort, a misztikusat, a zombifilmet,a krimit, az öko-scifit, a klasszikus kabarét, a revüt, a freak show-t. Ezek a műfajok a vizualitásban is erős szervezőerővel bírnak, ami…

Bogya Tímea Éva: Ingeréhség

2 in 1 kritika: Totth Benedek: Holtverseny, Átrium és Vilmányi Benett: 1 V 1, Jurányi Ház

Egyre inkább azt veszem észre, hogy az új generációs alkotók fiatalabban kezdenek dolgozni a monodráma műfajával, és az anyag személyességétől sem rettennek el. Ahogy talán az sem véletlen, hogy több monodráma vagy prózai anyagból készül, vagy az alkotók írják.

Keresztesi Borbála – Fazakas Réka: A LED-ketrec, a perzsa és a klasszikus

Utas és holdvilág – Kolozsvári Állami Magyar Színház

Botond Nagy rendezésével, az Utas és holdvilág premierjével indította a 2022-es évet a Kolozsvári Állami Magyar Színház. Egy regény színpadi feldolgozása akaratlanul is kérdéseket vet fel: mi a szöveg és az előadás viszonya? Hol húzódik a határ az irodalmi alapanyag és a színházi mű között? Arra voltunk kíváncsiak, mennyire lesznek eltérőek a kérdésekre adott válaszok,…

Urbán Balázs: Könyvek és fények

Narratíva: Demerung (Csehov Meggyeskertje) – Jurányi Ház

A nézőtérrel szemben négyzet alakú, megemelt kis színpad, felette fóliából van a mennyezet, ahonnan a szereplőket a fény érheti – ám a színt a fólia alatti neoncsövek világítják meg. Fehér a színpad teteje, fehér az a néhány tárgy, amely a színre kerül és jórészt fehérek (de legalábbis világos árnyalatúak) a szereplők ruhái. Fekete Anna játéktere…

Gabnai Katalin: Éppen ilyen

Cseh Dávid: Szélvész után is szép vagy – monodráma két szereplőre a Vígszínház Házi Színpadán

A rakugo olyan színházi forma, amelyben az egy szem előadó („a lehulló szavak embere”) egyetlen legyező segítségével, ám erősen pergő nyelvvel mesél el egy bonyolult, s olykor mulatságos történetet, minden szereplőt szinte ültőhelyében elevenítve meg. Szántó Balázs lesz a mindenkit megszólaltató beszélő, Kovács Olivér pedig a néma szereplő, a sötét csuhás, fedett arcú árny, a…

Kiss Lóránt: Saját ritmus

Cédric Chapuis: Élet – ritmusra – Szegedi Nemzeti Színház

Ha egy hangszerben egy gyerek meglátja a lehetőséget, az egy csodálatos utazás kezdete lehet. Ha azonban ennek a gyereknek a képességeit senki sem veszi észre, borítékolható a tragédia. Ha pedig a tragédiát tehetséges alkotók fedezik fel, akkor egy gyerek magányából sokat tanulhat az egész közösség. A Szegedi Nemzeti Színház által bemutatott Élet – ritmusra című…

Biró Eszter: Vidám, zenés családi horror

The Tiger Lillies, Phelim McDermott, Julian Crouch: Jógyerekek képeskönyve – Tamási Áron Színház, Sepsiszentgyörgy

Gyereknevelés – nem az a kérdés, hogy lehet-e jól csinálni egyáltalán, hanem hogy ki hogyan rontja el. Hálás téma, amelyről mindenkinek van véleménye, miközben trendek és korszellemek váltakoznak. Amióta a jótékony atyai sallerek korát felváltotta egy sokkal gyerekközpontúbb szemlélet, azóta a túlságosan megengedő, válaszkészen, netán kötődve stb. nevelő szülők fölött illik pálcát törni, szörnyülködni, „bezzeg…