Mark Haddon regényében az a különleges, hogy az aspergeresnek mondott főszereplő, Christopher világképe minden furcsasága, bogarassága ellenére magától értetődőnek, sőt a maga nemében logikusnak és legfőképp legitimnek tűnik. Az azonosulás felkínált lehetősége tehát sokkal fontosabb, mint a másság ténye, ami elsősorban annak köszönhető, hogy nem Christopher helyett és róla beszélnek, hanem ő maga meséli el…
A Jászai Mari-díj sokáig a legkevésbé politikai, és ha szabad még így fogalmazni, a leginkább szakmai díjnak számított. Ez ma már kevésbé van így, állítják sokan, főleg amióta a Nemzeti Együttműködés Rendszerében születnek a döntések. 2011 és 2022 között, azaz ezeket az éveket is beleértve tizenkét év alatt 111 díjazott volt. Nekik ezúton is gratulálunk.…
A Béranyák a Vígszínház Házi Színpadán könnyedén földobott, jól irányzott labda: a jelenség létezik – muszáj vele valamit kezdeni.
„A nők fájdalommal magukban születnek. Ez a fizikai sorsunk – menstruációs fájdalmak, fájó mellek, szülés. Egész életünkben magunkban hordozzuk. A férfiak nem. Nekik meg kell keresniük. Kitalálják ezeket az isteneket és démonokat, hogy bűntudatot érezhessenek, amit mi magunktól is nagyon jól tudunk. Aztán háborúkat kreálnak, hogy érezhessenek és megérinthessék egymást, és amikor nincsenek háborúk, akkor…
Olyan lehet ez nálam, mint a népek életében a háború. Bizonyos idő után elfelejtem, mennyire gyűlölök (mivel nem tudok) kritikát írni, át vagy bét mondani, a pőre véleményemmel leleplezni magam, és akkor újra rá lehet venni, hogy elvállaljam. Nyilván az is számított, hogy nagyjából minden Fekete Ádám rendezés eléggé tetszett, amit idáig láttam, volt, amelyik…
Van egy jelenet a darab közepe táján, amikor Übü lóra pattan, és elvágtat a háborúba. A többiek gyorsan Nikola Kneževićre osztják a ló szerepét, aki azonnal tiltakozni kezd. Elmondja, hogy ő diplomás színész, és egy ilyen alakításhoz neki időre van szüksége, be kell költöznie egy lovardába, lovászokkal beszélgetni, megismerni az állat mozgását, viselkedését, felépíteni az…
„Ha eldobod egykor az özvegyi fátyolt, fejfámra sötét lobogóul akaszd” – írja Petőfi Sándor a Szeptember végénben. Az 1848/49-es szabadságharc közel száz évvel később, 1956-ban megismétlődik, csak a szituáció és az emberek mások, és nem biztos, hogy akad fejfa vagy bármiféle jelzés, amely megmutatja a nyughelyet. Előszeretettel emlékezünk ezekre az eseményekre, hozzuk fel őket olyankor,…
Kelemen Kristóf dramaturg, rendező és Vida Kamilla költő, kulturális szervező, szerkesztő beszélgettek kulturális közegek működési szabályszerűségeiről: színházról, irodalomról, közéletről. A Távbeszélőben alkotókat kérünk fel, hogy hívják meg egy tőlük távol élő kollégájukat szakmai eszmecserére. A beszélgetést kísérte, lejegyezte, szerkesztette: Proics Lilla.
A dioráma manapság csak háromdimenziós makettet jelent. Leginkább múzeumi tárlókban találkozhatunk ilyenekkel, amikor egy-egy csataleírás mellé szeretnének valamilyen ábrázolást, vagy természettudományos kiállításokon, ahol embernagyságú neandervölgyiek bújnak barlangjukba, esetleg gyapjas mamutra vadásznak…
Gazdag Gyula Bástyasétány hetvennégy című filmjében láttam először. Megfogott a karaktere, ahogy játszott, elraktároztam magamban. A Madách Színházban több erős alakítása volt, mellette játszott más helyeken, filmekben. Számomra a nagy „visszatérése” Szombathely volt. Most újra ott játszik – Kocsma Jenny a Koldusoperában – vendégként.