Fel sem kell mennie a függönynek, hogy felfogjuk, valami zavar van a rendszerben, sőt, el sem kell kezdődnie az előadásnak. Mikor az ügyelő szólítja a színészeket (de hát mi volna ez, ha nem már az előadás maga), sorolja a neveket, elhangzik Kókai Tünde neve egyszer, még egyszer, majd harmadszor és így tovább. Persze elég, ha…
Imádja, irigyli, de azért egy kicsit le is nézi őket – ilyen paradox módon viszonyul Tonio Kröger szerelmeihez, Fehér Balázs Benő rendezése pedig mintha ugyanilyen módon közelítene Thomas Mann regényéhez. Maga az előadás is ellentétes érzéseket hagyott bennem: amennyire vagánynak hat sokszor, annyira nehéz hozzá kapcsolódni.
A sötétben három bársonyos női hang meséli gyermekkori álmait: bölcs csacskaságok, (ir)racionális jövőképek, karriervágyak zsonganak a mikrofonban. Olyan gyors tempóban jönnek a mondatok, hogy bár érzékeljük a különböző szólamokat, mégsem tudjuk élesen körülhatárolni a három személyiséget: összeolvad az, ami közös és ami megkülönböztet. A Saját drive következő jeleneteiben aztán szétválik egymástól és egyre jobban körvonalazódik…
Nem siker, nem bukás, csak bicegés a Budapesti Operettszínház legújabb nagyszínpadi bemutatója, a Nine, pedig teljes szívvel szurkoltam neki. Mármint nem a bukásnak, hanem a sikernek, természetesen, értékelve azt is, hogy ez a furcsa darab egyáltalán színre került. A Nine Fellini 8 és ½ című filmje alapján készült, két zseniális és formabontó alkotó, Tommy Tune…
Emma Dante új előadása, amely a Piccolo Teatroval együttműködésben valósult meg, az anyaság és a női test témáját ragadja meg.
1935, 1945, 1953, 1978, 1993 – a néző szeme alighanem rögvest megakad a dátumokon, amelyek a játéktér közepén, a forgószínpadra állított kis lakásbelsők felett olvashatóak. Igen, ebben az öt évben játszódnak az események, nem lineárisan, hanem összevissza haladva az időben, s ha a forgószínpad nem fordul el, az aktuális évszám világít is.
A Jurányiba menet édesanyámnak meséltem, hogy épp egy előadásra megyek, mire ő megkérdezte, hogy milyen előadásra. Mondtam a címet: Mit ér, ha?, ő pedig visszakérdezett, mit ér ha, mi? Én: mit ér a nő, ha elmúlt 40. Édesanyám sokatmondóan felnevetett.
Majdnem másfél év lezárás után a tavalyi évad végén újra jelenléti előadást játszhatott a Kolozsvári Állami Magyar Színház. Évadzáró bemutatóként a Rómeó és Júliát tűzték műsorra, ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében.
Élet és mű összefüggései általában is érdeklik a közönséget, egy olyan szerző esetében pedig, aki irodalmunk sötét legendái közé tartozik, ez még jobban így van. Csáth Géza neve azonnal előhívja a morfium, önsorsrontás, gyilkosság, öngyilkosság szavakat. Jó esetben az életrajzi tények után az olvasónak eszébe jut az is, milyen sokoldalú tehetség volt, felidéződnek novellái, néha…
Generációs különbségek és értékkonfliktusok adják az apropót az emberi kapcsolatok boncolgatásához mindkét Valló Péter-rendezésben, az egyikben az anyós, a másikban az após feszül össze a vejével. A feltárás óvatos, akár egy kis unalom árán is kíméletes, és leginkább a színészeken múlik, ha egyszer-egyszer véletlenül mélyebbre sikerül vágni.
