Olyan a játék dinamikája, mintha egy négykarú libikóka működését figyelnénk. Ki itt, ki ott kezd süllyedni, ki ezzel, ki azzal áll párba egy harmadik ellenében, s közben lelkileg levetkőződnek, pedig nem ezt akarták tenni.
Van-e a látványnak dramaturgiája? Van-e hierarchiája a látvány elemeinek? Hogyan dolgozik együtt rendező és látványtervező? Hogyan adja vissza az anyag, a tér, a forma, a szín, a fény a szöveget és a zenét? Vannak-e tervezői trendek? Mit kell tudni egy látványtervezőnek?
„A nézők VR szemüvegen keresztül követik majd az előadást”, értesülök előzetesen. Nekem ez az eszköz annyira új, hogy azt sem tudom, ebben a szemüvegben az élő, színpadi előadást fogom-e követni vagy valamilyen más képet. Egyáltalán lesz-e élő előadás.
„… visszatekintünk az elmúlt négy évünkre, hogy (…), hogy felismerjük mulasztásainkat, tévedéseinket, a műfaj általunk megtapasztalt problémáit, és így meghatározzuk: miként tudnánk sokkal hatékonyabban folytatni munkánkat.” – A szerzők mindezen túl felhívást is kezdeményeznek a színházi neveléssel foglalkozó társulatok és alkotók felé, akiket arra kérnek, osszák meg saját tapasztalataikat.
Két világsztár táncos, két meghökkentő, filozofikus elgondolásból kiinduló előadás. El lehet-e táncolni egy test nélküli embert? Készülhet-e koreográfia valaki géntérképéből?
TARTALOMJEGYZÉK
2018 februárjában ünnepeltük lapunk egykori főszerkesztő-helyettesének, a Színház Alapítvány kuratóriuma elnökének, kedves tanárunknak és kollégánknak a 80. születésnapját. Fodor Tamás színházrendező és Nánay István színikritikus 2012. március 29-én vette át a Független Előadó-művészek Szövetségének életműdíját. Ebből az alkalomból Angelus Iván beszélgetett velük egy készülő kötet számára. Ebből közlünk részletet.
Albert Dorottya (1992) műfordító, kritikus, egyetemi hallgató, Budapesten él Albert Mária (1968) a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem adjunktusa, fordító Angelus Iván (1953) színházi ember, táncos, rendező, pedagógus, a Budapest Kortárstánc Főiskola alapító rektora, Pilisszentkereszten él Bálint Orsolya (1978) újságíró, Budapesten él Boros Kinga (1982) teatrológus, a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem oktatója, Csíkszeredában él Fáy Miklós (1964) kritikus, […]
A kortárs tánc az elmúlt évtizedekben új, autonóm médiumra talált a mozgóképben, ami oda-vissza hat mind a tánc-, mind a filmművészet jelenére. A ma készülő táncfilmek nagy többsége már nem meglévő táncelőadások filmes adaptációját jelenti, hanem olyan koreografikus mozgóképet takar, amelynek nincs és nem is volt színpadi változata.
A dán Lind munkája elsősorban a jelenre koncentrál, s egy professzionális táncosi életút fordulópontjának dokumentálását vállalja. A horvát Stojević ellenben egy élet teljességének felidézésére törekszik, így a múltat ugyanolyan súllyal és terjedelemben idézi fel, mint a jelent. S mindkét rendező a szakmai pálya mellett a művészek magánéletét sem kezeli tabuként, sőt, miután táncosnőkről van szó, […]
Sokféle módon közelíthetünk a koreografikus mozgóképekhez. Tekinthetjük a filmtörténeti kánon részeként műfaji filmnek. Vagy állíthatjuk, hogy a film története egyúttal a táncfilm[1] története is (Erin Brannigan). Gondolhatjuk valamiféle „hangoltságnak” vagy „karakterjegynek”, ami a mozgókép médiumának kommerciális és artisztikus területén is tetten érhető, a reklámoktól a videojátékokon át az experimentális filmig vagy a mozgóképet felhasználó táncszínházi […]
Hú, de rossz most Polgár Csaba. Nem úgy rossz, hogy mit is művel, hanem ahogy kiment az előadás alól a világ, a friss hatás, a tét meg az izgalom, ki ne mondd, a politika, ő mintha megakadt volna a levegőben. Azt játssza, hogy hogyan is játszotta, amikor mindez még friss volt, amikor elismerően bólintott az […]
