Napról napra

kritika
interjú
kerekasztal
háttér
hangosító
távbeszélő
világosító
dráma
extra

Kutszegi Csaba: Tortakenegetés a szemlén

A Merlin színházi DASZSZ szakmai beszélgetéséről - JEGYZET

Nem derült ki semmi lényeges, nem kapott új ruhát a király, igaz, meztelensége sem mondatott ki.

Kutszegi Csaba: A vadember testre szab

A MU Terminál évadnyitó előadásáról - JEGYZET

Fehér Ferenc jól teszi, ha pedagógusként is mutatkozik, mert így lehámlik róla a „kedves utcai táncos vadember” imázs.

Szoboszlai Annamária: Emberről, szénről, istenekről

 A tiszta méz - Forte, József Attila Színház - KRITIKA

A hömpölygő, dramatizált szövegben körvonalát veszti az igazság, a jó és a rossz. Nincs mihez viszonyítsunk, hacsak nem Lajka kutyához…

Koltai Tamás: A tudatalatti víziói

A kékszakállú herceg vára - Zsámbéki Színházi Bázis - KRITIKA

Menszátor rendezése nem a szöveget játszatja, hanem a szöveg mögöttesét tárja föl.

Adunk magunkra

Betűhíven közöljük Gulyás Marci Schilling-védelmező levelét és Sztrókay András viszonválaszát.

Tisztelt Kutszegi Csaba, újságuk online változatában Sztrókay András kritikai ismertetést közölt a művészeti vezetőnkkel, Schilling Árpáddal készült, és a Magyar Narancs augusztus 12-i lapszámában közölt interjúról. Sztrókay írásában több ponton valótlanságokat állít, vagy éppen sugall, ezért kérjük Önöket, hogy az alábbiak szerint közöljenek helyreigazítást. (a) Nem igaz, ahogyan írásában Sztrókay sugallja („nehezen képzelhető el, hogy […]

Tompa Andrea: Nem te vagy

Nemsenkilény - Orlai - KRITIKA

Ez az ember nincs megírva, így aztán lehetetlen is eljátszani.

Herczog Noémi: Szép gondolat

Sztalker - Zsámbéki Színházi Bázis - KRITIKA

… egyre inkább meggyőződöm róla: a sztalkereket legtöbbször maga a Zóna kényszeríti földre.

Sztrókay András: Lábjegyzet egy márkanévhez

Egy Schilling-interjúról - JEGYZET

Nem lenne meglepő, ha az önfényezés (vagy fényeződés) valójában egy performansz lenne…

Deres Kornélia: Alternatív tizenkilencedik

Psyché - Gyula - KRITIKA

… Sopsits Árpád rendező nagyon tudta, mit csinál, amikor a gyulai Ladics-ház kertjébe helyezte Psyché történetét.

Tompa Andrea: Másik idő

Ördögkatlan - JEGYZET

A színház elkeveredik írók és költők szavával, rajzokkal, zenékkel.

Sz. Deme László: MC Baróthy

Baróthy (Máthé Zsolt) - AlkalMáté Trupp - KRITIKA

Máthé Zsolt sajátos konferanszié; lazán és póztalanul, önmaga történetei iránt némi jótékony megértéssel követi végig a történéseket…

Egységes mértékegységgel mért a döntéshozó

Kővári Orsolya dr. Kálnoki-Gyöngyössy Márton helyettes államtitkárral beszélget - INTERJÚ

Magam is arra törekszem, hogy mindent elkövessek annak érdekében, hogy az illetékes szervezetekkel kapcsolatba kerüljek.

  • 1
  • …
  • 188
  • 189
  • 190
  • 191
  • 192
  • …
  • 209
Button with Link

Állj be a Színház mögé, támogasd a független szaksajtót!

támogatás

Címkefelhő

Alföldi Róbert Bertolt Brecht beszélgetés Bocsárdi László Budapest Bábszínház bábszínház Csehov Debreceni Csokonai Színház dráma fesztivál hangosító Horváth Csaba interjú Jurányi Ház k2 Katona József Színház Kolozsvári Állami Magyar Színház kritika könyv Magyar Állami Operaház Miskolci Nemzeti Színház Mohácsi János MU Színház Máté Gábor Nemzeti Színház online színház opera Orlai Produkció Pintér Béla POSZT Radnóti Miklós Színház Schilling Árpád Shakespeare Stúdió K Szkéné Színház SZÍNHÁZ folyóirat Thália Színház Trafó tánc Vidnyánszky Attila Vígszínház Zsótér Sándor Átrium Örkény István Színház Örkény Színház

Copyright © 2025

| Impresszum

| Adatvédelmi és adatkezelési nyilatkozat

Kedves Látogató! Ez az oldal sütiket használ. Bővebb információkat az Adatvédelmi és adatkezelési tájékoztató oldalon talál.ElfogadomAdatvédelmi és adatkezelési tájékoztató