Napról napra

Zentán fontos tapasztalatban van részünk. „Az ünnepet általában megünneplik” – vagyis az ünnep nem ráadásként követi a munkát, ellenkezőleg: szükséges része annak. A Kamarafesztről írunk, és azon túl, hogy az ünnepet a színház kultikus természeteként értjük, lássuk gondosan végzett intézményi feladatnak is.

Szinte közhely (nem is halljuk gyakran cáfolni), hogy akár szűkebb, akár tágabb környezetünkön nézzünk ma végig, az alkotáshoz rendelkezésre álló térről megállapíthatjuk, hogy az bénítóan szűkös. A tehetetlenségben pedig nyilván úgy tűnik, eredmény sem lehet, ami miatt ünnepelhetnénk. Zentán fontos tapasztalatban van részünk. „Az ünnepet általában megünneplik” – vagyis az ünnep nem ráadásként követi a […]

A halálnak sok formája lehetséges, és ez a kiszámíthatatlanság rémisztő. Az idő múlása és az időskor az elkerülhetetlen halálra emlékeztet, amit olykor hosszú, lélekölő folyamatok előznek meg. Ezzel szembesíti közönségét a Stúdió K Színház legújabb előadása, az Elengedni nehéz.

„Elmondok mindent úgy, ahogy volt” – mondja Horatio a Nádasdy-féle fordítás szerint a Hamlet legutolsó jelenetében. Pontosan ez történik ifj. Vidnyánszky Attila első katonás rendezésében: Horatio elmesél mindent, úgy, ahogy volt – de szavak nélkül. Ifj. Vidnyánszky Attila mozgásszínházként álmodta meg Shakespeare klasszikusát, s bár ez a műfaj alapvetően távol áll a Katona József Színház […]

„Hadd induljak ki egy könnyen kezelhető hipotézisből (…). A mai magyar színházi mezőben sem előadások, sem színházak nem képeznek nempolitikai tekintélyt, csak néhány mester; és nincsenek új mesterek.”

Elsőre ijesztőként hathat a lengyel kortárs gyerek- és ifjúsági irodalomban érzékeny és humoros meséiről is ismert Marta Guśniowska történetén alapuló, Ha már lúd… családi előadás témamegjelölése: adott egy depressziós lúd, aki úgy véli, semmi értelme nincs az életének. Minden más állat szerint viszont van, és ezt az értelmet mindegyikük a maga aspektusából világítja meg. A […]

Azért szeretem ezeket a 2in1 kritikákat, mert az egymás mellé helyezett, ezáltal különleges fénytörésbe kerülő előadások szinte rögtön párbeszédbe kezdenek. Bár az is igaz, szerkesztőnek (nézőnek, kritikusnak) ritkán van ekkora „szerencséje”: novemberben két olyan bemutató is akadt, mely egy kedves – és a fiúunoka életében fontos szerepet játszó – nagypapa elvesztéséről szól.

Az első, generációváltásról szóló dossziénkban pályájuk elején járó rendezőket, dramaturgokat is megszólaltattunk, akik külföldi munkatapasztalatokról beszámolva színházi szocializációjukról is beszéltek.

Közel negyven előadás, köztük hat magyar nyelvű szerepelt idén októberben az Országos Színházi Fesztiválon (a FNT-n) Bukarestben. Sűrű tíz nap, ami alatt kihirdették a fővárosi Nemzeti Színház igazgatói pályázatát, és felavatták a világ legnagyobb ortodox katedrálisát. A román államkasszából pedig még mindig hiányzik 30 milliárd euró.

Három hónapon át tartó, multimediális dossziésorozatot indítunk a generációváltás témájára fókuszálva. Első dossziénkban budapesti igazgatóváltások apropóján kiemelt kulturális intézmények közéleti és vezetői szereplehetőségeiről gondolkodunk. A dosszié tartalma (vitaindító, podcast, videó, lapemlékezeti összesítő, kérdőív) megtalálható a HÁZ oldalon.

Bérczes Lászlóról magabiztosan lehet állítani, hogy rutinos Fosse-rendező: a Tél és az Őszi álom című drámák színpadra állítása után ez a harmadik olyan munkája, amelyet a norvég szerző szövege inspirált. A Jurányiban bemutatott előadás az eddigiektől eltérően most egy kisregény adaptálására vállalkozott, bár a Reggel és este – a cselekményt tekintve – nem kiált a […]

Két előadás, két szerelmi háromszög története – vajon hányan ülhetnek a nézőtéren, akiket még soha nem érintett közelről a téma? És hányan, akiket többszörösen is? Az érzelmi libikókajátékokat azonban ezúttal nemcsak a magénéleti gubancok felfejtése teszi érdekessé, hanem az a szűkebb-tágabb kontextus is, amely körülveszi őket.