Napról napra

kritika
interjú
kerekasztal
háttér
hangosító
távbeszélő
világosító
dráma
extra

Étvágytalanság

Kerekasztal-beszélgetés a MITEM kapcsán (Antal Klaudia, Jászay Tamás, Szabó-Székely Ármin)

Európa jelentős színházi mesterei által rendezett előadásokat láthatott a budapesti közönség a negyedik Madách Imre Nemzetközi Színházi Találkozón, a MITEM-en. A kérdés, hogy a nagy nevek – például Silviu Purcărete, Eimuntas Nekrošius vagy Alvis Hermanis – fémjelezte produkciók feltétlenül egyet jelentenek-e a közönségsikerrel, a nézői világot fenekestül felforgató színházi élménnyel. A MITEM-en bemutatott Faust, Fekete […]

Molnár Zsófia: Dosztojevszkij haladóknak

Bűn és bűnhődés – Alekszandrinszkij Színház, Szentpétervár

Operába általában úgy megy az ember, hogy a cselekménnyel tisztában van. Nem a sztorira figyel, hanem – természetesen a zeneélvezet mellett – arra, ami a színpadon zajlik, az aktuális értelmezésre, amit a viszonylag lineáris jelenetezéstechnika megsegít. Vidnyánszky Attila pétervári Bűn és bűnhődés-rendezése, bár nem (egészen) opera, azoknak semmiképpen sem javasolt, akik Raszkolnyikov történetét alaposan nem […]

Urbán Balázs: Anyegin és a többiek

Előadások a MITEM fesztiválon

Ám a legnagyobb nevek árnyékában izgalmas rendezőegyéniségek húzódtak meg.

Hermann Zoltán: Passionfruit

F. M. Dosztojevszkij–Fekete Ádám–Kelemen Kristóf: A játékos – Radnóti Színház

…inkább a színészi játék „kíséri” a zenét, az első felvonás második felében egyenesen maga a zene az, ami uralja, koordinálja a színpadi mozgásokat.

Gondos Mária Magdolna: Eloltani a tűzriasztót

Henrik Ibsen: Rosmersholm – Kolozsvári Állami Magyar Színház

Mostanra az érintettek döntéseit helytelenítve vagy sem, de mintha tovább lehetne/kellene lépni. A kérdés azonban maradt: az előadáson való részvétellel és ezzel az írással nem járulok-e hozzá szándékolatlanul annak a rendszernek a működéséhez és fenntartásához, amely az ilyen típusú agressziót némi fizetéscsökkentés ellenében legitimálja?

Rényi András: Innen és túl a narratíván

A fából faragott királyfi Gergye Krisztián és Frenák Pál olvasatában. Többhangú kritika Fuchs Lívia és Török Ákos kommentárjával

A csaknem két évig készült, és épp idén száz éve, 1917-ben az Operaházban bemutatott mű azonban zeneileg annyival komplexebbnek bizonyult a szüzsénél, hogy szinte képtelenség úgy táncszínpadra vinni, hogy mind a librettónak, mind a hangzó anyagnak hibátlanul megfeleljen.

Kolozsi László: A pók áriája

A Komische Oper Berlin Varázsfuvolája az Erkel Színházban

…az 1927 csoport Varázsfuvolája már alapvetően és elsősorban rajzfilm. Amelyben vannak élő, nem animált szereplők: az énekesek.

Adorjáni Panna: Nem könyvdrámák

Kortárs magyar színdarabok – Olvasópróba 1-2.

A két kötetből kiderül, hogy a kiválasztott kortárs szerzők élénken érdeklődnek a közelmúlt atrocitásainak és tragédiáinak feldolgozása iránt, bár gyakran érezni, hogy ezekről nagyon határozott és rögzített véleményük is van. 

Ungvári Zrínyi Ildikó: Kocogtat, suhint

Deres Kornélia: Képkalapács – színház, technológia, intermedialitás című könyvéről

A könyv erénye, hogy világosan demonstrálja: a dráma- és színházelméletnek, ha lépést akar tartani a mai színházzal, annak téridejével (és a mai valósággal), fel kell használnia a szomszédos területek tudását, illetve gondolkodásmódját (pl. a film- és médialeméletét).

Török Ákos: Csak szarvas

A szarvasi Cervinus Teátrum vendégelőadása az Erkel Színházban

A szarvasiak produkciója egy több oldalról átgondolt, nagyszabású és tisztességes előadás, azonban sokkal többet vállal, mint amennyit elbír.

Valóban sötét korban élek én!

Gáspár Ildikó és Néder Panni beszélgetése Theatertreffen idei programjáról

A Theatertreffen 2017-es programjáról két rendező, Gáspár Ildikó és Néder Panni beszélgetett – a fizikai távolság miatt a műfajtól szokatlan formában: chaten.

Gadó Flóra: Újrajátszás

háttér

…a művészi újrajátszásokhoz gyakran járul hozzá egyfajta felszabadító, emancipatorikus törekvés is, amelynek értelmében marginalizált kisebbségek, elnyomott hangok kaphatnak szót, és mondhatják el saját, a „hivatalos emlékezetből” kimaradt, vagy megváltoztatott történetüket, ezáltal egyfajta „alternatív történelmet” generálva.

  • 1
  • …
  • 198
  • 199
  • 200
  • 201
  • 202
  • …
  • 433
Button with Link

Állj be a Színház mögé, támogasd a független szaksajtót!

támogatás

Címkefelhő

Alföldi Róbert Bertolt Brecht beszélgetés Budapest Bábszínház bábszínház Csehov Debreceni Csokonai Színház dráma fesztivál hangosító Horváth Csaba háttér interjú Jurányi Ház k2 Katona József Színház Kolozsvári Állami Magyar Színház kritika könyv Magyar Állami Operaház Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Miskolci Nemzeti Színház Mohácsi János MU Színház Máté Gábor Nemzeti Színház online színház opera Orlai Produkció Pintér Béla POSZT Radnóti Miklós Színház Schilling Árpád Shakespeare Stúdió K Szkéné Színház SZÍNHÁZ folyóirat Trafó tánc Vidnyánszky Attila Vígszínház Zsótér Sándor Átrium Örkény István Színház Örkény Színház

Copyright © 2025

| Impresszum

| Adatvédelmi és adatkezelési nyilatkozat

Kedves Látogató! Ez az oldal sütiket használ. Bővebb információkat az Adatvédelmi és adatkezelési tájékoztató oldalon talál.