Tisztelt Kutszegi Csaba, újságuk online változatában Sztrókay András kritikai ismertetést közölt a művészeti vezetőnkkel, Schilling Árpáddal készült, és a Magyar Narancs augusztus 12-i lapszámában közölt interjúról. Sztrókay írásában több ponton valótlanságokat állít, vagy éppen sugall, ezért kérjük Önöket, hogy az alábbiak szerint közöljenek helyreigazítást. (a) Nem igaz, ahogyan írásában Sztrókay sugallja (“nehezen képzelhető el, hogy…
Ez az ember nincs megírva, így aztán lehetetlen is eljátszani.
… egyre inkább meggyőződöm róla: a sztalkereket legtöbbször maga a Zóna kényszeríti földre.
Nem lenne meglepő, ha az önfényezés (vagy fényeződés) valójában egy performansz lenne…
… Sopsits Árpád rendező nagyon tudta, mit csinál, amikor a gyulai Ladics-ház kertjébe helyezte Psyché történetét.
A színház elkeveredik írók és költők szavával, rajzokkal, zenékkel.
Egységes mértékegységgel mért a döntéshozó
Kővári Orsolya dr. Kálnoki-Gyöngyössy Márton helyettes államtitkárral beszélget - INTERJÚ
Magam is arra törekszem, hogy mindent elkövessek annak érdekében, hogy az illetékes szervezetekkel kapcsolatba kerüljek.
…a pénzösszeg zárolását a minisztérium oldja fel, s intézkedjen haladéktalanul annak folyósításáról.
Lesz-e szolidaritás, vagy nemzeti összefogás a szakma részéről a független színházi terület életben maradásáért?