Harmincnyolcadik alkalommal adtuk át a Színikritikusok díját. 15 kategória győzteseit és az életműdíjas Radnóti Zsuzsát köszöntöttük a Budapest Bábszínházban a Göttinger Pál rendezte ünnepélyes gálán. A díjátadó létrehozásában céhtagok, pártoló tagok, kollégák, színházi alkotók, egyéni támogatók és magánszínházi támogatók vettek részt. Kritikus szemmel nézve szép este volt. (Ezt megelőlegezzük – tekintettel a Színház októberi számának […]
A Peer Gynt nem romantikus mesejáték azzal a szívhez szóló tanulsággal, hogy ha az álmodozó fiú beletörődik a realitásba, megtalálja az – ebben a bezáródó világban sokat strapált szóval – „identitását”, akkor beteljesedik életcélja.
Az Ernelláék Farkaséknál című színházi előadást és filmet követően HAJDU SZABOLCS nagyon hasonló, mind témájában, mind színpadi fogalmazásmódjában mintha az előző munkáját folytató előadással jelentkezett. A Kálmán nap azonban nem önismétlés, hanem a Látókép Ensemble néven dolgozó csapat saját színházi nyelvének bizonyítéka. A rendezővel KISS KRISZTINA beszélgetett.
Évad, félévad, egy hónap. Mi mennyit mutat egy teátrumról? Milyen világkép és célkitűzések rajzolódnak ki egyik-másik intézményről néhány bemutató alapján? Felfűzhetők-e valamiféle egységes koncepcióra az adott időszakaszban látott előadások? A papírforma vagy a népszerűbbre hangolt mélyebb értelmezés érvényesül inkább a kecskeméti és székesfehérvári színpadokon? Többek között ezek a kérdések vetődnek fel a bemutatók részletes elemzése […]
Kommentlánc a hazai táncművészet jelenéről BÁLINT ORSOLYA, FUCHS LÍVIA és TÖRÖK ÁKOS részvételével KRÁLL CSABA felvetéseire az elmúlt évad tükrében.
A Magyar Színház idei első négy nagyszínházi bemutatója tematikai, stiláris és minőségi szempontból is eltér ugyan egymástól, de látható mögöttük az a színházvezetői elgondolás, amely a repertoárt alakítja.
A jelenlegi tulajdonosi szerkezet ismeretében aligha várható, hogy a színház alapvetően elmozdul a választott iránytól (bizonyosan nem fog például kortárs magyar drámák fórumává válni), így helyét a fővárosi bulvárszínházak palettáján kell megtalálnia.
Mit kellett feltétlenül látni az elmúlt évad(ok)ban a határon túli magyar színházban? Mi látható Budapestről, és kell-e foglalkoznunk azzal, ami nem? Merre tartanak ezek a társulatok, min múlik, hogy egyesek felívelni, mások stagnálni látszanak? KÖLLŐ KATA kolozsvári kritikussal, a Szabadság című napilap szerkesztőjével, KOVÁCS DEZSŐ kritikussal, az art7.hu művészeti portál főszerkesztőjével, a 2017-es POSZT egyik […]
A színházgyár működése már csak ilyen, az idő múlásával egyre sűrűbben működteti a rutin a kutatás és a meglepetés helyett. Bonyolultabb és izgalmasabb a helyzet, ha egy város olyan szerencsés helyzetben van, hogy egyetlen repertoárszínház helyett tucatnyi kisebb-nagyobb, több műfajban, több (színházi) nyelven alkotó csapat rajzolható fel a virtuális színháztérképére.
Egy fesztiváltól szokás elvárni, hogy valamit reprezentáljon, valamit kifejezzen, legyen valamiféle vezéreszméje. Túl azon a határon túliak szemléjével szembeni elemi elváráson, hogy valamiféle képet nyújtson az anyaországon kívül létező magyar színjátszás állapotáról.
…ez a szemtelennek tűnő gesztus valójában lojálisabb a szerzőhöz, mintha avíttan, a szöveget érintetlenül hagyva tennék a közönség elé az alkotását.
Az alaphangot tekintve beszédes felütés, hogy valahányan (jó, csak ketten, de több alakban) kijönnek a színpadra, elfogja őket a hányinger. A színházat bezárják, mert mindenkinek hányingere van. Szóval irány a kabaré – kérdezem vagy ujjongva mondom?
