Napról napra

Minden utal valamire, az előadás egy másik hatáselemére, de minden utaláslánc megszakad valahol. Mint a zene. Még csak azt sem érezni, hogy valahova, egy középpont felé, egy teológiai tézis felé futnának ezek az asszociációs láncok.

Hogyan vannak jelen az állatok a színpadon? Milyen állatok? Mihez kezdünk velük? Ki lehet-e lépni a „Jaj, de cuki!”, „Jaj, de félelmetes!”, „Jaj, szegény!” nézői reakciók köréből? Miért érzi úgy a színész, hogy az állat „ellopja” a közönség figyelmét? Miért érdekes, fontos, szükséges az állatok jelenléte a színházban? Mi a közös nevező? Mi hiányzik belőlünk, […]

A kiadvány jelentős részében Orozco azzal foglalkozik, hogy milyen célokkal és körülmények között kerülnek állatok színházi helyzetbe, illetve azon belül mit és milyen körülmények között kell csinálniuk.

„A kutya jött és Goethe ment. És még azóta is, a kutyák mindig jönnek, és a Goethék mennek.”

Hermanis […á]llatot és embert egymás mellé, ugyanarra a magas polcra helyez, és nem ítélkező tekintetével szemlél. Ha pedig érzékileg sikerül lehántani az állatokhoz tapadt szerencsétlen konnotációkat, amelyekben a filozófiatörténet meglehetősen bővelkedik, immár semmi akadálya, hogy az ember az állatban ismerje fel önmagát.

…cseppet sem a kunszt, a cirkuszi látványosság dominál, hanem ember és állat mély és kölcsönös egymásra hangoltsága. Az állat megindító önfegyelmének vagyunk szemtanúi alig karnyújtásnyi távolságból. Ez után a jelenet után a ló fejét ölelve mondja el Phaidra az emberi természetről szóló szövegét Trokán Nóra.

De Isten ott van Szempétör alakjában is, szerényen, álcázva megbújik e szolgai figurában, nem más ő, mint a szeretet Istene. Nem olyan, mint az Atyám Teremtőm, a keresztre feszített szenvedő test, aki minden nap megváltja a világot, hanem az az arc, amelynek képére és hasonlatosságára teremtetett az ember. Színészt még ilyen jóságos képet vágni, mint […]

Kis látkép a színházi, társadalmi, politikai okokból az exodust választó, arra kényszerült, vagy egyszerűen a kínálkozó külföldi lehetőségekkel élő színházcsinálók aktuális helyzetéről.

Megkerestünk – a teljesség igénye nélkül – majd’ másfél tucat táncos-koreográfust, hogy személyes történeteiken keresztül szélesebb képet kaphassunk arról, mi vonzza őket külföldre (…), és mi az, ami inkább elviszi őket Magyarországról (…).

A panorámában szereplő igen eltérő egyéniségek mind egyetértettek abban, hogy a táncosok jó ideje elsősorban a művészi kíváncsiság miatt választják a külföldi karriert, a boldogulást idegenben.

Az ember idegenben kicsit megszereti magát, mert muszáj. Biztos, hogy ezt a mentalitásváltást otthon is meg lehetett volna lépni, de én idegenben bátrabb vagyok.

Európa jelentős színházi mesterei által rendezett előadásokat láthatott a budapesti közönség a negyedik Madách Imre Nemzetközi Színházi Találkozón, a MITEM-en. A kérdés, hogy a nagy nevek – például Silviu Purcărete, Eimuntas Nekrošius vagy Alvis Hermanis – fémjelezte produkciók feltétlenül egyet jelentenek-e a közönségsikerrel, a nézői világot fenekestül felforgató színházi élménnyel. A MITEM-en bemutatott Faust, Fekete […]