Mostanra az érintettek döntéseit helytelenítve vagy sem, de mintha tovább lehetne/kellene lépni. A kérdés azonban maradt: az előadáson való részvétellel és ezzel az írással nem járulok-e hozzá szándékolatlanul annak a rendszernek a működéséhez és fenntartásához, amely az ilyen típusú agressziót némi fizetéscsökkentés ellenében legitimálja?
A csaknem két évig készült, és épp idén száz éve, 1917-ben az Operaházban bemutatott mű azonban zeneileg annyival komplexebbnek bizonyult a szüzsénél, hogy szinte képtelenség úgy táncszínpadra vinni, hogy mind a librettónak, mind a hangzó anyagnak hibátlanul megfeleljen.
…az 1927 csoport Varázsfuvolája már alapvetően és elsősorban rajzfilm. Amelyben vannak élő, nem animált szereplők: az énekesek.
A két kötetből kiderül, hogy a kiválasztott kortárs szerzők élénken érdeklődnek a közelmúlt atrocitásainak és tragédiáinak feldolgozása iránt, bár gyakran érezni, hogy ezekről nagyon határozott és rögzített véleményük is van.
A könyv erénye, hogy világosan demonstrálja: a dráma- és színházelméletnek, ha lépést akar tartani a mai színházzal, annak téridejével (és a mai valósággal), fel kell használnia a szomszédos területek tudását, illetve gondolkodásmódját (pl. a film- és médialeméletét).
A szarvasiak produkciója egy több oldalról átgondolt, nagyszabású és tisztességes előadás, azonban sokkal többet vállal, mint amennyit elbír.
A Theatertreffen 2017-es programjáról két rendező, Gáspár Ildikó és Néder Panni beszélgetett – a fizikai távolság miatt a műfajtól szokatlan formában: chaten.
…a művészi újrajátszásokhoz gyakran járul hozzá egyfajta felszabadító, emancipatorikus törekvés is, amelynek értelmében marginalizált kisebbségek, elnyomott hangok kaphatnak szót, és mondhatják el saját, a „hivatalos emlékezetből” kimaradt, vagy megváltoztatott történetüket, ezáltal egyfajta „alternatív történelmet” generálva.
Az előadás minden síkjának közös eleme a kiszolgáltatottság és a hatalommal való visszaélés, illetve annak a kérdése, hol kezdődik pontosan a visszaélés, a másik kihasználása. Ennek alapja éppen a „gyerek-a-színpadon” effekt, amellyel Rau rendkívül tudatosan dolgozik, és amelyre lényegében az egész előadás hatásmechanizmusát építi.
…ez a fajta elutasító vagy kételkedő szemlélet az idegen módszerek kapcsán még mindig színházi felfogásunk részét képezi. A módszertani ismeretek hiányának az a veszélye, hogy bezárhat saját kulturális és művészi gondolkodásmódunkba.
Adorjáni Panna (1990) író, kritikus, Budapesten él Antal Klaudia (1990) kritikus, Budapesten él Bálint Orsolya (1978) újságíró, Budapesten él Czenkli Dorka (1989) újságíró, színháztörténész, doktorandusz, Budapesten és Vácon él Darida Veronika (1978) esztéta, Budapesten él Fuchs Lívia (1947) tánctörténész és kritikus, Budapesten él Gadó Flóra (1989) kurátor, esztéta, Budapesten él Gajdó Tamás (1964) színháztörténész, Budapesten […]
Vajon én, aki ezt a cikket írom, hogyan és milyen mértékben vagyok felelős Rózsa Milán haláláért?
