Napról napra

Ma két éve hunyt el Koltai Tamás kritikus, főszerkesztőnk, kollégánk, barátunk. Két éve, hogy nem vitathatjuk meg vele ötleteink, nem jelez vissza írásainkra, nem fűz megjegyzést a készülő lapszámokhoz. „De tudjuk, hogy én és a te beszélgetésed ezzel nem szakadt meg.” (Színház, 2015/09) A Színház archívumában élő többszáz írásában kerestük fel most őt: a jelenlegi […]

A Pride fesztiválprogramjában idén több – témáját tekintve nyilván passzoló – színházi előadás is szerepelt, köztük egy kettős improvizációs est, a Grund Színház és a Momentán Társulat kombója.

Nekünk a kis ország küszködése jutott, bebizonyítani, hogy nem is vagyunk kis ország, és ha nem tudnák, Mátyás király idejében virágzott a reneszánsz.

Hogyan hatnak ránk mások érzései? Mit fogadunk el, mit utasítunk el, és min múlik mindez? Hogyan hat a személyesség? Miért érezzük szükségét „kilesni” másokat? Miért van szükségünk a színpadon érzelmi kifejezésre, intimitásra? Mi az a „pozitívum”, amire szükségünk van? Mi az az erotikus áramlás színpad és nézőtér között? Stark András pszichiáterrel Tompa Andrea beszélgetett

A szubjektumra és valóságra vonatkozó nézetek átalakulása többek között a színészi test színpadi használatának megújítását is maga után vonta.

Kényelmes gondolat, hogy a színész arcán az az érzelem látszik, ami illik a szövegéhez, a színpadi helyzetéhez. Erről a kényelemről, a színházi gondolkodásról, látásról, játékról és észleléséről beszélgetett Zsótér Sándor és Jákfalvi Magdolna.

Horváth Csaba rendezéseire jobbára a fizikai színház megnevezést használjuk. Így azt hihetnénk, hogy színészeit is elsősorban testi adottságaik teszik alkalmassá arra, hogy vele dolgozzanak. Az interjúból azonban kiderül, jóval többet követel a színészeitől: fokozott koncentrációt, fegyelmet, szellemi rugalmasságot, és mindenekelőtt a sablonos kifejezőeszközök, gesztusok, a pszichorealista szerepépítés helyett új és összetett – a tértől, a […]

A színházi élő szerepléshez képest többszörösen mediatizált, plánokkal, vágásokkal továbbformált filmszínészi munka tétjére éppen ez a kölcsönkapcsolat enged rálátást – vagyis annak a firtatása, hogy hogyan keretezi, erősíti, netán gyengíti vagy roncsolja a filmstílus a színészi expresszivitást, jelenlétet.

…a színész egóját a személyisége váltotta fel a színpadon. A hitelesség színházában a színész sokkal inkább a személyiségével van jelen, ezáltal tud túllépni az elhitetés elvén, a szerepjátszáson, a figura egyszerű megtestesítésén.

…a földre rántja Shakespeare álomvilágát a rendezés.

Most Miskolcon Béres Attila rendezett a darab súlyához, jelentőségéhez méltó előadást, bár a feltétlen szükségesnél talán kissé hosszabbat.

A hiteles díszlet élő karakterei, az apró részletek kimunkálásában örömét lelő szellemes rendezés „eladja” a kicsit hosszú, izgalmával nem vérnyomásemelő, ugyanakkor morbidan eleven problematikájú színművet.