Alföldi Róbert nemcsak a pátoszt, de a formátumot is jórészt kilúgozza a darabból.
Az alapötlet tehát működőképes, sorjáznak is az aha-élmények, ám jó félóra után a regény ismeretében sejthetővé válik a végkifejlet.
Én meg ahányszor huszonéves szemmel kezdek el olvasni – bakker! -, rögtön a múlt század hetvenes éveibe csöppenek.
A békéscsabaiak azt tervezik, hogy jövőre az előadásokat utaztatják majd a fesztiválhíd két pillére között.
Mikor Alföldi csupa fiatal színésszel játszatja el a Bánk bánt, nem tesz mást, mint az opera jelképeit bontja le az eredendően fiatal drámáról.
Természetesen Ui gondolkozik és konspirál – de félretesz olyan dolgokat, mint a tények, az erkölcsök, az emberi kapcsolatok…
A Felügyelő azt mondja Blocher-nak, hogy fényképezzen; igenis, felügyelő úr, válaszolja Blocher, oszt nem fényképez.
Koncepciózus változás készülődik a Vígben, vagy csupán kis egzotikum kerül a repertoárra?
Mindeközben, úgy tetszik, végig itt vagyunk valahol Magyarországon, talán Budapest 24. kerületében, Thébavárosban…
