Napról napra

kritika
interjú
kerekasztal
háttér
hangosító
távbeszélő
világosító
dráma
extra

Zappe László: Megbízható, helyi értékű intézmény

A Győri Nemzeti Színház folyó évadáról

A háromtagozatos Győri Nemzeti Színház idei évada ebben sem különbözik a korábbiaktól.

Horeczky Krisztina: „Rettenetes és kibírhatatlan”

Győri, pécsi és szegedi balettbemutatók a Müpában

Míg az NDT 2 táncosai minden értelemben XXI. századi jelenségek, honi pályatársaikat nézve egyebek mellett azon merengtem, a múlt század melyik évtizedénél akadt el a tű a sercegő bakelitlemez barázdáiban.

Maul Ágnes: Hát ti, kik vagytok?

Szubjektív gyerektáncszínházi körkép

A közelmúltban a Jurányi Háztól a Marczibányi Térig, a Müpától a hétvégi tömegrendezvények haknijaiig igyekeztem minél többféle (tánc)nyelven megszólaló, gyerekeknek szóló táncelőadást megnézni.

Turbuly Lilla: Csecsemőszínház felnövőben

Small Size Napok, Kolibri Gyermek- és Ifjúsági Színház

…az alkotóknak történetmesélés helyett világot kell építeni, mégpedig úgy, hogy abba a gyerekek is bele tudjanak illeszkedni, már az előadás alatt, de utána is – hiszen a húsz-harminc perces előadást minden esetben közös játék követi.

Turbuly Lilla: Nem rejtik véka alá

Zsuzsika hangja – Karinthy Színház

Vagyis a Zsuzsika hangja tanmese, amelyben a helytelennek ítélt viselkedés elnyeri méltó büntetését, a gyarló főhősnek pedig el kell jutnia a felismerésig, hogy saját maga és környezete érdekében változtatnia kell a magatartásán. 

Kelemen Orsolya: Mikor Helmer nem csak Nórát veszíti el

Top Dogs – Katona József Színház, Kamra

Ma egy bevásárlás is projekt, és a vállalati világon kívül is sokszor inkább meetingre megyünk, mint értekezletre vagy megbeszélésre. A plazmatévé és a smartphone már nem csak a nagykutyák sajátja.

E számunk szerzői

Fuchs Lívia (1947) tánctörténész és kritikus, Budapesten él Horeczky Krisztina (1971) újságíró-kritikus, Budapesten él Jákfalvi Magdolna (1965) színháztörténész, egyetemi tanár, Budapesten él Margitházi Beja (1974) tanár, kutató, ELTE BTK Filmtudomány Tanszék, Budapesten él Maul Ágnes (1979) grafikus-kritikus, Budapesten él Papp Tímea (1975) kritikus, kulturális menedzser, Budapesten él Pethő Tibor (1973) kritikus, újságíró Budapesten él Schuller […]

Fischer Botond: A hiány rítusai

Hormon - Kolozsvári Állami Magyar Színház

…hamar derengeni kezd, hogy a hiányérzet itt kiszámított. Hogy az alcímben jelölt próbálkozás az együttlétre evidens módon a nézővel való együttlétre tett próbálkozás, a néző státusának felfüggesztése is tét itt. A kőszínházi nézővel való együttlét a tét.

Az évad örömei, botrányai, fordulatai… (2)

…az alkotók, producerek szerint

Évad végi rendhagyó számvetésünk keretében először kollégáinkat, a kritikusokat kérdeztük az évad legjeiről. Most pedig az alkotóknak és a producereknek tettük fel ugyanezeket a kérdéseket – más, izgalmas szempontok, és vannak közös dolgaink is…

Nem a műfaj van válságban, hanem az előadók

Horeczky Krisztina interjúja Simon István táncművésszel

Ma nem sokaknak adatik meg a lehetőség ilyen sokszínű repertoárt eltáncolni. Ám az, hogy a helyzetem ma kivételesnek tűnik, nagyon elkeserítő is. Azt mutatja, hogy egyre szűkül az a mozgástér, amiben a művészeknek módjukban áll kipróbálniuk magukat, hogy a társulatok egyre kevésbé vállalnak rizikót, ami igaz a repertoár összeállítására is.

Kovács Dezső: Kedélyes horror

Sam Holcroft: Családi játszmák – Orlai Produkciós Iroda

…hőseink a szó szoros és átvitt értelmében is zsugáznak egymással; az idegekkel, a tűrőképességgel, a toleranciával, az empátiával; a kierőszakolt szeretettel.

Tompa Andrea: Je suis állat

Bevezető a Színház júliusi számának fókuszához: állatok a színpadon

Az állat akkor is „fegyelmezett test”, foucault-i értelemeben, amikor azt játszatja vele az ember, hogy nem. Valójában lehet, hogy a teljes szabadságot soha nem látjuk, láthatjuk a színpadon. Csak az erdőben, a saját házunk táján domesztikált állataink jelenlétében.

  • 1
  • …
  • 204
  • 205
  • 206
  • 207
  • 208
  • …
  • 433
Button with Link

Állj be a Színház mögé, támogasd a független szaksajtót!

támogatás

Címkefelhő

Alföldi Róbert Bertolt Brecht beszélgetés Budapest Bábszínház bábszínház Csehov Debreceni Csokonai Színház dráma fesztivál hangosító Horváth Csaba háttér interjú Jurányi Ház k2 Katona József Színház Kolozsvári Állami Magyar Színház kritika könyv Magyar Állami Operaház Miskolci Nemzeti Színház Mohácsi János MU Színház Máté Gábor Nemzeti Színház online színház opera Orlai Produkció Pintér Béla POSZT Radnóti Miklós Színház Schilling Árpád Shakespeare Stúdió K Szkéné Színház Szombathelyi Weöres Sándor Színház SZÍNHÁZ folyóirat Trafó tánc Vidnyánszky Attila Vígszínház Zsótér Sándor Átrium Örkény István Színház Örkény Színház

Copyright © 2025

| Impresszum

| Adatvédelmi és adatkezelési nyilatkozat

Kedves Látogató! Ez az oldal sütiket használ. Bővebb információkat az Adatvédelmi és adatkezelési tájékoztató oldalon talál.