Napról napra

Kelemen Kristóf és és Pálinkás Bence György kvázi társulata egyfelvonásos ökológiai groteszkben mutatja be a kortárs magyar kormány elmúlt hét évének összes őrületét. Az előadás egyetlen növény identitásán keresztül, egy kertinstallációban meséli el, hogy juthatott idáig az ország morálisan. A műfaj valahol a munkásmozgalmi szavalókórusok, az ismeretterjesztő slam, és a multimédiás performansz között lavíroz.

Ebből a világból emelkedik ki Gruse, ezektől a színészi játékmódoktól választható le Pálmai Anna alakítása. Az ő jelenléte, reszketése nem reflektált, hanem tiszta, egyszerű: valós, valódi.

A POSZT sajtótájékoztatóján a meghívottak arról tájékoztattak: a tulajdonosok egyet tudnak érteni az alapkérdésekben, ennek köszönhetően a rendezvény jelentős és sikeres megújuláson ment át. Ugyanakkor az SZTT egyik tagja, Stuber Andrea nyílt levelében a grémium működésének kudarcáról írt.

A POSZT sajtótájékoztatóján a meghívottak arról tájékoztattak: a tulajdonosok egyet tudnak érteni az alapkérdésekben, ennek köszönhetően a rendezvény jelentős és sikeres megújuláson ment át. Ugyanakkor az SZTT egyik tagja, Stuber Andrea nyílt levelében a grémium működésének kudarcáról írt.

A Ratville különös haláltánc, melyet az itt-ott fejét villanásnyira felütő, fanyar, groteszk humor csak még baljósabbá tesz. A Reptében hőse pedig hol táncoló fogalomnak, megtestesült eszmének, hol a kozmosz szívszorító magányra ítéltetett, tárgylemezre emelt teremtményének tűnik.

Ötvenhat talán lehetne „közös nevező” (a kifejezés elhangzik a darabban), de mintha nem lenne az. Nem az – kell (aligha először) ráébrednünk. Sem itt a hazában, sem ott kinn az Újvilágban.

A sötét drámákat és a bohóckodást egyaránt élvezi. Vékony mezsgyén táncol a belefeledkezés gyönyöre és a lelki pokolba szállás között. Négy éve a Radnóti Színház tagja.

TARTALOMJEGYZÉK

Sziámi ikrek, végtag nélküli előadók, szellemi fogyatékossággal élők és fekete bőrűek ízléstelen mutogatása a cirkuszokban, elhurcolása, ketrecbe zárása, állattá való lealacsonyítása. Szégyenletes múlt, amin mára az egyenlőségnek, az eltérő testekhez való normális hozzáállásnak és a politikai korrektségnek hála túlléptünk. Vagy – mint egyes kutatók állítják – annyira azért mégsem.

Kirsty Johnston könyve azonban máshonnan közelít: fejezetről fejezetre világossá válik, hogy valójában a disability szó ’alkalmatlanság’, ’tehetségtelenség’ értelmével operál, és azt a jelenséget kérdőjelezi meg, amely kizárja a fogyatékkal élő embereket a színházi alkotás és sok esetben a befogadás lehetőségéből.

A Baltazár Színház az egyetlen magyar társulat, amely Down-szindrómás színészeket foglalkoztat. Legújabb előadásuk, a Nézzünk bizakodva a jövőbe! Örkény-egyperceseket és más szövegeket dramatizál. Adorjáni Panna, Nánay István és Kovács Bálint színikritikusok arról beszélgettek, lehet és kell-e „ugyanúgy” nézni ezt az előadást, mennyire szól az egész a nézőről is, és mi sikerült jobban és mi sikerült […]

Ha nem kérdőjeleződik meg és fogalmazódik újra a mesterségbeli tudás és a táncképesség mibenléte, akkor a másság nagy eséllyel hiányállapotként, esetleg szerethető kuriozitásként értelmeződik. Az válik hangsúlyossá, ami elválaszt minket, nem pedig az, ami összeköt: a kreativitás mindenkiben meglévő képessége.