Kidolgozott helyzetek követik egymást, az alakítások egyszerű és közvetlen hangot ütnek meg, erős az összjáték.
Középiskolás néző szülő és gyermek kihűlt kapcsolatáról, a földnek nem felelő ég némaságáról, vándorút és megérkezés dichotómiájáról, a nemi érés és a szexuális tunyulás stációiról s egyebekről éppen elegendő értelmezni s vitatni valót kap.
A forradalmi gépezet, a húsdaráló, ahogy a műsorfüzet sejteti, beindul, a szebb jövőért beinduló terror működtetőit látjuk mi, a nézők, akik a szebb jövő vagyunk.
Az előadás formája – a helyszínnek megfelelően – revü.
Sztravinszkij Oedipus rexének képeit nézve meglepődve látom, hogy a szereplők ott ugyanolyan hatalmas kesztyűt hordanak, mint itt, az Amalfiban…
Balázs Zoltánnál nem a címszereplő áll a Nemzeti Színház előadásának középpontjában, hanem Bosola, az eszközember.
Egy ideje tartja magát a hír, hogy anyagi természetű problémák miatt akár veszélybe is kerülhet a Pintér Béla és Társulata (PBT) működése.
Az előadás elején Dresch Mihály, a kitűnő muzsikus felolvassa a Babits-verset. Keresetlen produkciója közben megdöbbent a felismerés: az Esti kérdés még ilyen rosszul olvasva is jó.
