Tulajdonképpen gyerekkoromtól kezdve a fantáziavilágban élek. Szívesen menekülök a fantáziálásba, miközben egyre jobban értékelem a valóságot is. De sokkal izgalmasabb és szabadabb, következménynélkülibb, egyszerűbb ott minden. A filmes rendezéseim igazából mesék.
A Szőcs kreálta kavalkádban sok a kifordítom-befordítom és az ellentétező jelleg.
A Novák Eszter rendezte produkció már szentendrei bemutatóján is kellemes perceket szerez, és azt sem zárom ki, hogy az őszi, budapesti premierre valóban kiemelkedő előadássá érik.
Missziójukban az eddiginél is hangsúlyosabbá tették a nyitottságot, a programok tekintetében még kiemeltebbé vált a jelenidejűség. Az előadások fókuszában a változó, mozgalmas világ áll, műfajtól függetlenül, a korosztály szócsöveként erre akarnak reflektálni.
De miként a Javított kiadás is inkább Esterházy Péterről, az apja titkolt múltjával szembesülő íróról, az ő érzéseiről, gondolatairól szól, az előadás is elsősorban a Narrátor perspektíváját helyezi előtérbe.
Ma két éve hunyt el Koltai Tamás kritikus, főszerkesztőnk, kollégánk, barátunk. Két éve, hogy nem vitathatjuk meg vele ötleteink, nem jelez vissza írásainkra, nem fűz megjegyzést a készülő lapszámokhoz. „De tudjuk, hogy én és a te beszélgetésed ezzel nem szakadt meg.” (Színház, 2015/09) A Színház archívumában élő többszáz írásában kerestük fel most őt: a jelenlegi […]
A Pride fesztiválprogramjában idén több – témáját tekintve nyilván passzoló – színházi előadás is szerepelt, köztük egy kettős improvizációs est, a Grund Színház és a Momentán Társulat kombója.
Nekünk a kis ország küszködése jutott, bebizonyítani, hogy nem is vagyunk kis ország, és ha nem tudnák, Mátyás király idejében virágzott a reneszánsz.
Hogyan hatnak ránk mások érzései? Mit fogadunk el, mit utasítunk el, és min múlik mindez? Hogyan hat a személyesség? Miért érezzük szükségét „kilesni” másokat? Miért van szükségünk a színpadon érzelmi kifejezésre, intimitásra? Mi az a „pozitívum”, amire szükségünk van? Mi az az erotikus áramlás színpad és nézőtér között? Stark András pszichiáterrel Tompa Andrea beszélgetett
A szubjektumra és valóságra vonatkozó nézetek átalakulása többek között a színészi test színpadi használatának megújítását is maga után vonta.
Kényelmes gondolat, hogy a színész arcán az az érzelem látszik, ami illik a szövegéhez, a színpadi helyzetéhez. Erről a kényelemről, a színházi gondolkodásról, látásról, játékról és észleléséről beszélgetett Zsótér Sándor és Jákfalvi Magdolna.
Horváth Csaba rendezéseire jobbára a fizikai színház megnevezést használjuk. Így azt hihetnénk, hogy színészeit is elsősorban testi adottságaik teszik alkalmassá arra, hogy vele dolgozzanak. Az interjúból azonban kiderül, jóval többet követel a színészeitől: fokozott koncentrációt, fegyelmet, szellemi rugalmasságot, és mindenekelőtt a sablonos kifejezőeszközök, gesztusok, a pszichorealista szerepépítés helyett új és összetett – a tértől, a […]
